Csongrád

Kerékpárt és válltáskát lopott Csongrádon

Combination lock bike accessory locking a bicycle

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki egy biciklit, majd egy válltáskát tulajdonított el Csongrádon. Lopás miatt kell felelnie.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 20 éves férfi 2020. június 17-én hajnalban – miközben hazafelé sétált a városban – vette észre a családi ház udvarán letámasztott kétkerekűt. Átmászott a kertkapun, majd elvitte a biciklit, amit később egy ismerősének kölcsönadott. Pár nappal később a belvárosban szólított meg egy férfit. A sértett válláról levágta az oldaltáskáját, amiben készpénz, mobiltelefon, illetve személyes iratok voltak. Ezt követően elmenekült.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit elfogtak és a Csongrádi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A megtartott kutatások során a nyomozók lefoglalták a biciklit és visszaadták azt a tulajdonosának.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

police.hu

A kiemelt kép illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Drogot tettek az italodba? Ez az új csongrádi eszköz egy perc alatt választ ad!

cs3-szerkeszto