Kék Hírek Térség

Őz ugrott a 45-ös útra amit egy személyautós már nem tudott kikerülni

Az állat elütése után az autós megállni szándékozott ahogyan azt a mögötte érkező is tette. A szintén Hódmezővásárhely felé tartó motoros viszont már feltehetőleg későn észlelte az előtte lassuló kocsisort, vészfékezett és motorjával nekiütközött az előtte lévő autósnak. A motoros elesett és sérüléseket szenvedett.

Őt a mentők a helyszínről kórházba szállították. A baleset helyszínén félpályás útzár volt érvényben. 

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Rács mögött a biciklitolvaj

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Névtelen bejelentés buktatta le a csongrádi drogdílert – vevőjével együtt fogyasztott a kábítószerből

cs3-szerkeszto

Ököllel esett neki, majd lapáttal törte össze a parkoló autót egy férfi Csanyteleken

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Pincét törtek fel Szentesen, az egyik elkövetőnél metamfetamint is találtak

cs3-szerkeszto