Kistelek

Véget ért a Térzene Program Kisteleken

Harmincszor csendült fel komolyzene Kistelek város különböző helyszínein, a február óta tartó program során minden korosztály képviseltette magát a közönség soraiban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága a komolyzene népszerűsítése érdekében egy országos programot kezdeményezett. A Térzene Program célja volt, hogy Magyarország 5000 fő feletti településein rendszeresen szólaljon meg a klasszikus zene, így közösségi élménnyé válhasson. A Térzene Program a Magyar Kormány támogatásával valósul meg, amelyben a hazai zeneművészeti együttesek előadásában éves szinten közel 2000 koncerten csendült fel a komolyzene.

Forrás: kistelekjaras.hu

Fotó: Facebook/Városi Televízió Kistelek



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tervezett ütemben halad a kisteleki tortilla-gyár építése

Szabó Viktor

A Kárpátalján árván maradt gyerekeknek gyűjtenek Kisteleken

Szabó Viktor

Vadonatúj lombszívó segíti az őszi munkákat Kisteleken

Szabó Viktor

Kistelek polgármestere: nem épül akkumulátorgyár!

Szabó Viktor

Új hűtőládát kapott a gyepmesteri telep Kisteleken

Szabó Viktor

A 12 éves kisteleki Béres Kata az ország lejobb görkorisa

Szabó Viktor

Kutyákkal együtt indult a IV. Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúra

Szabó Viktor

Földrengés volt Kistelek közelében!

Szabó Viktor

Új benzinkút épül Kisteleken

Szabó Viktor