Belföld

Jön a hullócsillag-szezon: este már érdemes felnézni az égre

Milky way

Most két meteorraj érkezik, majd hamarosan jönnek a Perseidák is.

Még pár napig élvezhetjük a Neowise-üstökös látványát, aztán több ezer évre búcsút vehetünk tőle. Ám nem maradunk égi csodák nélkül, hiszen indul a hullócsillag szezon. Az előttünk álló éjjelek alkalmával két meteorraj is tiszteletét teszi az égbolton.

Az Alfa Capricornidák maximuma július 28-án, a Delta Aquaridáké július 29-30-án örvendezteti meg a csillaglesre indulókat. Bár mennyiségben egyik sem túl intenzív, lassú mozgásuk miatt szebb látványt nyújtanak, és könnyebb elcsípni őket, mint a gyorsabb mozgású meteorrajok tagjait.

Főként a Capricornidák esetében a lassúság mellett a fényes meteorok, tűzgömbök magas aránya is örömet jelenthet az észlelőknek.

A nyár legnagyobb csillaghullását produkáló Perseidák meteorrajnak augusztus 12-én várható a maximuma, de egy-egy példányt már július végén is elcsíphetnek a szerencsésebbek.

A legjobb megfigyelési időszak a hajnali órákban ígérkezik, mivel hajnaltájt emelkedik a horizont fölé a rajok radiánsa, vagyis a hullócsillagok látszólagos kiindulási pontja – írja az Időkép.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor