Egy ember akkor sem válhat szörnyeteggé, ha múltbéli szenvedések okán sérelmek érik
“Vegyenek nagy levegőt, mielőtt elolvassák az alábbiakat, s különösen, mielőtt megnézik a cikkhez tartozó fényképet (Úgy gyűlölte fehér kislányát, hogy megengedte az antifa pasijának, hogy a nyakára térdeljen, Békési Marcell, július 23., 888.hu). Aztán, ha magukhoz tértek, nézzék meg alaposan annak az embernek az arcát. Hajlamosak vagyunk ilyenkor mindjárt azt írni, mondani, hogy állat, de akkor hibázunk. Magam is, gyakorta.
A kislány nyakán térdelő valami egy ember. Homo sapiens. Pontosan annyi joga van, mint önnek, kedves olvasó. És világunk liberális és baloldali része – amelyik ennek mondja magát –, minden ilyen esetben hallgat. Hallgatott, amikor ezek az emberek rendőröket öltek meg, hallgatott, amikor ezek az emberek nyolcéves gyerekeket öltek meg, anyákat öltek meg, lincseltek, raboltak, embertársaikat térdepeltették le az utcán és megcsókoltatták velük a bakancsukat, s hallgat most is, amikor még mindig ezt teszik, vagy amikor éppen rátérdelnek egy kislány nyakára.
Nem állíthatjuk, hogy a magát liberálisnak vagy baloldalinak valló része a világnak egyaránt örömét leli az ilyen látványban, még azt sem, hogy mind helyesli, ami történik. Olyan is van közöttük, de az majd úgyis kiderül a végső elszámolásnál. A végső elszámolásnál mindig kiderül, kik azok közülük, akik örömmel ölnek, s mi mindig meglepődünk, újra és újra, hogy milyen sokan vannak. Előbb azért ölnek, mert senkik és lenni akarnak valakik, azután pedig azért, mert valakinek képzelik magukat, és fenn kell tartani a látszatot. A látszat neve pedig: az eszme.
A többi nem ilyen. A többi fantaszta, jobb esetben idealista – ám mindegyik végtelenül gyáva.
Tehát nem állíthatjuk, hogy mindegyikük örömét leli az ilyen látványban, azt viszont állíthatjuk, hogy a világ magát liberálisnak és baloldalinak valló része ilyenkor inkább elfordítja a fejét, félrenéz és hallgat, mert meg van róla győződve, hogy összességében mégis valami szép és jó zajlik éppen, valamiféle „forradalom”, amitől majd szebb lesz a világ. Ők ilyenek. Képtelenek „forradalom” és „világmegváltás” nélkül létezni, és nem érdekli őket, hogy mindig ugyanaz a vége. Nem érdekli őket, ugyanis egész egyszerűen képtelenek felnőni. A felnőttség csupa kötelezettség és felelősség és korlát, ezzel szemben a világmegváltás és a permanens forradalom üres semmi, felelőtlenség, korlátlanság és rengeteg vér. Illetve mégis van korlátozottság: a mások korlátozása. Ebben felülmúlhatatlanok.
Kiváló példája ennek egy momentumos nyakratérdelő legutóbbi megnyilvánulása, amely szerint bizonyos kor után korlátozni kellene a szavazati jogot. Érdekes és árulkodó, hogy ha már ezen gondolkodunk egyáltalán, akkor a miféle emberek máshogyan korlátoznák a szavazati jogot. Például úgy, hogy akinek gyermeke van, annak a szavazata kettőt ér. Vagy felemelnénk 18 évről legalább 21 évre a nagykorúságot, hogy ne szavazhasson azonnal minden momentumos, nyakratérdelő hülyegyerek. A témában kiváló írás olvasható a 888.hu-n, ajánlom a momentumos nyakratérdelő figyelmébe is, mert bizony annak idején Adolf Hitler pártjának és a német kommunista pártnak volt a legifjabb szavazóbázisa, míg a sok „bigott”, keresztény nyugger meg boomer már akkor sem értette az idők szavát (Na, ki nyert volna kétharmaddal választást, hogyha csak a fiatalok szavazhattak volna? Békési Marcell, július 22., 888.hu).
S nemcsak az nem érdekli őket, hogy mindig ugyanaz a vége, de az sem, mi történik addig, ameddig eljutunk mindig ugyanoda. Ők tökéletesen egyetértenek Joszif Sztálin elvtárs azon kijelentésével, miszerint ahol gyalulnak, ott hullik a forgács. Most éppen a „fehér” kultúrát, a „fehér civilizációt” kell legyalulni. Ami nem megy másképpen, csak a fehér emberek gyalulásával együtt. S ha kell, akkor kétéves kislányok nyakára térdelnek. Hiszen csak a forgács hullik…”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
- Hirdetés -