Belföld

Renée Zellwegert is bevonnák a székely petíció kampányába

Magasabb fokozatba kapcsolt a székely petíció nemzetközi kampánya, amelybe megpróbálják bevonni Renée Zellweger kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznőt, producert is – ismerteti a keddi Magyar Nemzet.

    Pesty László kampányfőnök a lapnak elmondta: a Svédországban élő, a székely ügyért küzdő magyarság kereste meg a petíció kapcsán a helyi számi kisebbség vezetőit, hogy a közreműködésüket kérjék az aláírásgyűjtéshez. A kérdés a Számi Parlament elé is eljutott. A svédországi magyar és számi kisebbség egyeztetésén pedig az merült fel, hogy mivel Renée Zellweger édesanyja is számi, együtt keresik meg a világhírű amerikai színésznőt, és kérik a segítségét a kampányban. Erre a támogatásra nagy szükség lenne, mert az Írdalá.hu kampánycsapata és az őket segítő erők számára a legnagyobb feladat, hogy ismertté tegyék a székely petíciót Európában.
    A tavaly május 7-én indult aláírásgyűjtésen ugyanis összegyűlt az egymillió szignó, de a törvényben meghatározott limitet csak három államban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – érték el, további négyben nem sikerült ezt teljesíteni. Így a több mint egy hete újraindult és november 7-ig tartó aláírásgyűjtésben a legfőbb feladat az, hogy legalább további négy országban meglegyen a kellő számú támogató.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto