Szentes

Letartóztatták a szentesi nő feltételezett gyilkosát

Criminal in handcuffs

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2006 júliusában megölte élettársát, holttestét pedig elrejtette – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

    A közlemény szerint a férfi ellen nemzetközi szervezettségű bűncselekmény miatt – fogvatartása mellett – büntetőeljárás indult Olaszországban. Az ügyben júliusban jogerősen megállapították büntetőjogi felelősségét, a Budai Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsa miatt átadási letartóztatásba vették, majd az eljárás után, pénteken átadták Magyarországnak.
    Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. Ezért akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető – írták.
    Ismertették: a Fővárosi Főügyészség szökés, elrejtőzés, a bizonyítás veszélyeztetése és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amelynek alapján a bíróság vasárnap elrendelte azt.
    A bíróság indoklása szerint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jellegéből és a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértéke miatt megalapozott az a feltételezés, hogy a férfi a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. A tanúk, akik ismerik a gyanúsítottat, bosszúálló természete miatt tartanak a férfitől, ezért fennáll a lehetősége, hogy a gyanúsított befolyásolja, nehezíti vagy meghiúsítja a bizonyítást. Továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is – olvasható a közleményben.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rendhagyó pénzügyóra Budapesten – A Pénzmúzeumban járt a szentesi Boros 11.b osztálya

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto