Belföld

A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az uniótól

Harvesting on a beet field

A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

    A politikus elmondta, a várakozásokhoz képest jobb egyezség született, hiszen az előzetes tervek szerint akár 26 százalékos csökkenés is lehetett volna.
    Hozzátette, hogy az Egyesült királyság távozásával (Brexit) arányos az a csökkenés, amely a mezőgazdaságot éri.
    A miniszter részt vett Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, ahol a Közös Agrárpolitika reformjáról vitáztak.
    Nagy István elmondta: az unió olyan irreális célokat akar betartatni a gazdákkal, ami lehetetlen.
    Az a fő probléma, hogy nem találják az egyensúlyt a környezetvédelmi szempontok és az agrárgazdálkodás között – tette hozzá.
    Felidézte, hogy 2030-ig 50 százalékkal kellene csökkenteni a növényvédő szerek felhasználását, abban az időszakban, amikor az éghajlatváltozás miatt nagyobb teher kerül a haszonnövényekre.
    Emellett 20 százalékkal kellene csökkenteni a műtrágya felhasználását, és minden negyedik hektár termőföldet át kellene állítani ökológiai gazdálkodásra alkalmas területté – mondta.
    Nagy István szerint ez nemcsak a gazdákat, hanem mindenkit érintene, mert jelentős élelmiszerdrágulással járna.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto