Csongrád Kék Hírek

Perceken belül rendőrkézre került a tolvaj

A csongrádi nyomozók fél órán belül elfogták azt a 46 éves szegedi férfit, aki egy nyitott autóból eltulajdonított egy táskát a városban. Lopás miatt kell felelnie.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. július 19-én délelőtt egy csongrádi áruház parkolójában figyelt fel az egyik nyitott gépkocsiban őrizetlenül hagyott táskára. Odament a járműhöz, és elvette az első ülésen lévő táskát, a benne lévő pénztárcával, személyes iratokkal, telefonnal és egyéb használati tárgyakkal együtt.

A rendőrök a bejelentést követően 30 percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi beismerte a cselekmény elkövetését.

A nyomozók az eltulajdonított táskát lefoglalták és visszaadták azt a tulajdonosnak.

A gépjárműből lopások és feltörések megelőzése a tulajdonosok érdeke is. Ezért a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy

– mielőtt elhagyják a járművet, győződjenek meg arról, hogy az autót (ajtót, ablakot, napfénytetőt) bezárták!

– ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, vagy használati tárgy!

Forrás: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három csongrádi iskola is arany minősítést szerzett az Aktív Iskola Programban

cs3-szerkeszto

Megválasztották Csongrád Város Borát és a közönség kedvenceit

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy elektromos kerékpár Szentesen

cs3-szerkeszto