Baks

Átadásra került Bakson a Kuckó Biztos Kezdet Gyerekház felújított épülete (képgalériával)

Az EFOP-2.1.2-16-2018-00031 kódszámú – Biztos Kezdet Gyerekház infrastrukturális feltételeinek kialakítása Bakson elnevezésű pályázat keretein belül további fejlesztések valósultak meg, az egy korábbi projektből már részben korszerűsített épületeben.

Baks Községi Önkormányzat 2018.februárjában nyújtott be támogatási kérelmet a „Gyerekesély programok infrastrukturális háttere” című felhívás alapján a korábbi családi bölcsőde épületének felújítására vonatkozóan. A projektben szereplő tevékenységek megvalósítására 2018. augusztusában kötötték meg a Támogatási szerződést, amely szerződés keretében 15.000.000.-Ft-ot fordíthatott az önkormányzat az épület megújítására.

A projekt elsődleges célja, hogy a Baks Községben új szolgáltatásként és intézményként
bevezetésre kerülő Biztos kezdet Gyerekház működéséhez biztosítsa a megfelelő infrastrukturális
fejlesztésekhez szükséges forrásokat és beavatkozásokat.

Cél a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításához, a kora gyerekkori
fejlesztések helyben való biztosításához kapcsolódóan a helyi infrastruktúra fejlesztése, helyi
kapacitások kialakítása és bővítése.

A beruházás hozzájárul a közösségk felzárkózásához, segíthet visszaállítani a hagyományos társadalmi együttműködést, kialakítja a helyi identitástudatot: hely és ember között szorosabb kapcsolat jön létre, így csökken az elvándorlás mértéke.

Rövid szakmai- műszaki tartalom:

– új, hőszigetelt műanyag nyílászárók beépítése
– lábazati hőszigetelés
– homlokzati hőszigetelés
– nemesvakolat
– elektromos hálózati szerelések
– padláson kőzetgyapot hőszigetelés elhelyezése
– belső falfestés
– az épület fűtési rendszerének korszerűsítése, kondenzációs gázkazán elhelyezése, fűtési  rendszer korszerűsítése
– a dolgozói mellékhelyiség felújítása, burkolatának bontása és új padló- és falburkolat elhelyezése
– a meglévő terasz lefedésével, fa oszlopos függőleges tartószerkezettel és cserépfedéssel
   rendelkező babakocsi tároló terület kialakítása

Az épület felépítése ideális annak használói számára. 1 db nagyobb foglalkoztató szobával
rendelkezik, ahol lehetőség van nagyobb közös foglalkozások és rendezvények megvalósítására.
Ehhez kapcsolódik egy kisebb ebédlő és konyha. A dolgozók számára rendelkezésre áll egy iroda
helyiség és egy kisebb foglalkoztató szoba is, ahol az egyéni fejlesztések megvalósulhatnak. Az
épületben egy gyermekek számára is használható teljesen felszerelt fürdőszoba található, és az
alkalmazottak számára is rendelkezésre áll az illemhelyiség.

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Visszament a helyszínre

cs3_admin

Szervezett oltási nap Bakson

cs3_admin

Felavatták a Levelényi utat

cs3_admin

Átadták a felújított iskolai konyhát Bakson

cs3_admin

Fejlesztik a műfüves pálya környékét Bakson

cs3_admin

Új parkolók épülnek Bakson

cs3_admin

Az Év Polgárőr Pedagógusa lett a baksi alpolgármester

cs3_admin

Megújult a Kuckó Biztos Kezdet Gyerekháznak helyt adó önkormányzati épület

cs3_admin

Családi nappal ünnepelt Bakson a kuckó biztos gyerekház

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább