Belföld

25 milliárdos válságkezelő támogatásra készül az agrártárca

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Újhartyánban egy baromfitelep átadása alkalmából tartott ünnepségen.

Az agrárminiszter kifejtette: a program célja az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása, a termelési kapacitás megerősítése, mintegy 140 ezer munkahely védelme. Az elkülönített keretből az élelmiszeripar nyolc, a baromfi ágazat három milliárd forintot kap – tette hozzá. Továbbá jut belőle a többi között a dísznövény-, a zöldség-, a borágazat, a méhészet és a lótenyésztés szereplőinek is.
    Hamarosan egy további 100 milliárd forintos fejlesztési programot indít a tárca, amelyből 50 milliárd forint az állattenyésztési ágazatnak jut majd. Ebben újdonság az, hogy az eddigi maximum 500 millió forintos támogatási keretet 2 milliárd forintra emelik, mert bebizonyosodott hogy egy optimális, az állatjóléti és az ökológiai igényeknek is megfelelő üzem megvalósításához ez a nagyságrend szükséges – mondta Nagy István.
    A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a piaci válságok és járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a baromfi ágazat helyzetét is. Az újhartyáni Bro-Ker-Bét Kft. most átadott új telepe is egy igazi sikertörténet amely megmutatja a magyar gazdák versenyképességét a nemzetközi piacon.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto