Belföld

Megjelentek az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások átmeneti támogatásáról szóló miniszteri rendeletek

row of agriculture tractors in front of vineyard

A kormány 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca részére a Gazdaságvédelmi alapból, az átmeneti támogatás részletszabályai szerint ezt az összeget a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások használhatják fel a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-hez kedden eljuttatott tájékoztatás szerint.

    A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületen – ismertette a miniszter.
    Elsőként június 29. és július 12. között a baromfi- és a sertéságazat szereplői igényelhetnek a 3, illetve 2,75 milliárd forintos keretösszegből. Rajtuk kívül szintén az első ütemben adhatják be kérelmüket a kertészek és a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások is. A kertészeti ágazatban tevékenykedők részére 1,4 milliárd forint, míg a halgazdálkodóknak 500 millió forint keretösszegű támogatást különítettek el. Ugyanebben a szakaszban jelentkezhetnek az élelmiszeripar szereplői is, számukra mintegy 8 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta el a miniszter a közlemény szerint.
    A második körben, július 13. és július 27. között nyújthatják be igényeiket a méhészek, valamint az anyajuh és az anyatehén tartók az ágazatonként 1-1 milliárd forint keretösszegű támogatásra, a tejhasznú szarvasmarha tenyésztők pedig mintegy 1,8 milliárd forintos keretösszegig adhatnak be kérelmet. Nagy István hozzátette: ugyancsak ebben a szakaszban kerülnek sorra a zöldségtermesztők, akik 1,2 milliárd keretösszegű átmeneti támogatáshoz juthatnak.
    A bortermelők a harmadik szakaszban, július 28. és augusztus 10. között adhatják be átmeneti támogatási kérelmeiket a részükre elkülönített 1,8 milliárd forint keretösszegre. Ebben az ütemben nyújthatnak be kérelmet a lótenyésztők is, 250 millió forint keretösszegre.
    A miniszter felhívta a figyelmet, hogy külön 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretről született döntés a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek megsegítésére. Az intézkedés lehetővé teszi például, hogy a termelői szervezetek – karitatív szervezeteken keresztül – ingyenesen szétoszthassák a megmaradt termékeket, illetve hogy a fogyasztás ösztönzését célzó marketingakciókat indíthassanak.
    A fentieken túl további három ágazat részesül még a 25 milliárd forintos többletforrásból. A nyúl- és kecskeágazat esetében a már működő mezőgazdasági csekély összegű jogcímek támogatás összegei és keretösszegei emelkednek.

MTI

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Péntektől kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is

cs3_admin

Változik a vasúti menetrend ma és a hétvégén

cs3_admin

Egy vonat ütött el egy idős férfit Kecskeméten, aki a helyszínen meghalt

cs3_admin

Borúsabb idő várható a hosszú hétvégén

cs3_admin

Az agrártársadalom 1956-ban is kiállt magáért

cs3_admin

Budapest lesz az idei MTV European Music Awards házigazdája

Endre Araczki

Torlódás alakult ki a csanádpalotai és röszkei határátkelőnél

cs3_admin

A Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat „Magyarok a Kárpát-medencében” címmel rajzpályázatot hirdet

cs3_admin

A hitelmoratórium automatikusan meghosszabbodik

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább