Szentes

Justin Viktória hazatérve túl van a honosításon

Farkas Sándor miniszterhelyettes kedden régi-új ismerősként köszöntötte Szentes és Csongrád egyik ismert sportolóját, Justin Viktóriát. Ahogyan az országgyűlési képviselő közösségi médiaoldalán hírül adta: 30 év után Németországból hazaköltözött az egykori vízilabda játékos Magyarországra. Mint írt: Magyarsága, hite és szeretete töretlen volt egész életében, mint mondja. Amikor rajta kívül álló körülmények miatt “szüneteltetnie” kellett állampolgárságát – ő így nevezte, akkor identitása napról napra erősítette őt gyökerei mélyítésében.
Közel 40 éve alapították Szentes női vízilabdacsapatát, amely 27 éve nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, melynek Justin Viktória is elismert tagja volt. Élsportolóként büszkeség, lokálpatriotizmus, elhivatottság és a győzelem hajtotta. – Ma jogos jogcímének visszaszerzése, a honosítás után mellettem állva ismét győzött, de nem csak Viki nyert, hanem mi Szentesiek is. Isten hozott itthon Viki! – tette hozzá a miniszterhelyettes.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megkezdődött a búvár alapkiképzés Szentesen

cs3_szerk2

Betojtak a példátlan kiállás miatt a mesterséges politikai cirkusz szítói, már a szülőket is szidják a szennyoldalukon keresztül

cs3_szerk2

Kakas, bogrács és Fiesta – Jön az I. Krimó Kakasfőző Verseny Szentesen

cs3_szerk2

Frissülő fotógaléria a Szentesi Lecsófesztiválról

cs3_szerk2

MosolyTúra indul Szentesről – kerékpározás a barátság jegyében

cs3_szerk2

HMG-s szülők: maximálisan elégedettek vagyunk a gimnáziumban zajló oktató-nevelő munkával

cs3_szerk2

Törött virágtartó a színház előtt, pad a körforgalomban – valaki erősre itta magát Szentesen

cs3_szerk2

Újabb siker a szentesi cég életében: újabb nagyszabású projektjük ért célba

cs3_szerk2

Szponzort keres a szentesi OBII-es vízilabda-csapat

cs3_szerk2