Belföld

Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra

Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar falu programnak a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásaira – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton az MTI-vel.

    Gyopáros Alpár közleménye szerint a program a koronavírus-járvány ellenére is töretlen népszerűségnek örvend, egyes elemei iránt hatalmas az érdeklődés.
    A program keretében eddig hat pályázati kiírás zárult le. Orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére több mint ezer, önkormányzati tulajdonú út, híd, járda építésére és felújítására több mint kétezer kérelem érkezett. Előbbire 4, utóbbira 10 milliárd forintot biztosít az állam. Az 5-5 milliárd forint keretösszegű közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására is több mint kétezer kérelem érkezett – írta.
    Tudatta, hogy két pályázati kiírás jelenleg is nyitva áll: óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztésének támogatására, valamint közterület karbantartását célzó eszközbeszerzésre június 19-ig lehet a kérelmeket benyújtani. A két programra összesen 5 milliárd forint áll rendelkezésre.
    A közeljövőben további két pályázati kiírás várható – tette hozzá.
    A közlemény szerint a Magyar falu programnak köszönhetően a tavalyi évben mintegy 150 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg a hazai kistelepüléseken. 2020-ban pedig megközelítőleg 170 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a falvakban élők életkörülményeinek javítására.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megalakult a Magyar Kánonjogtörténeti Társaság – Új fórum a jogtörténeti kutatás szolgálatában

cs3_szerk2

E-mailben és telefonon is be lehet jelenteni, ha valaki nem kapta meg a Voks 2025 szavazólapját

cs3_szerk2

Négy útlevél, folyamatos ingázás Brüsszel és Kijev között: bemutatkozik az ukrán tiszt, aki Magyar Péter útját egyengetheti

cs3_szerk2

Óriási bejelentés: Magyarországon lesz a BYD európai központja

cs3_szerk2

Központban a családok – Ma van a Család Nemzetközi Napja

cs3_szerk2

Minden magyar faluban lesz ATM, a 150 ezres ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét pedig minden banknak biztosítania kell

cs3_szerk2

Nyilvánosságra hozták a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentést, amiből a vártnál is sötétebb titkok derültek ki

cs3_szerk2

Véget ért a nemzetbiztonsági bizottság ülése: mutatjuk a legfrissebb részleteket az ukrán kémbotrányról

cs3_szerk2

Orbán Viktor megüzente: jöhetnek további titkosszolgálati akciók, a Voks 2025 szavazást akkor is végigviszik + VIDEÓ

cs3_szerk2