Belföld

Július 1-jével kapják meg 500 ezer forintos juttatásukat az egészségügyi dolgozók

Az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint. A kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását. Az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra.

Ugyancsak megkapják ezt a bérkiegészítést a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok, asszisztensek, védőnők, főállású iskolaorvosok, otthoni hospice szolgálatok és az otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói is – ismertette a miniszter. Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban résztvevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói, és a védelem-egészségügyben dolgozók is. A részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyes-en, gyed-en vannak.

A juttatásra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve, főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés egyszer történik meg. Az egyszeri bérkiegészítés azon dolgozót, illetve hozzátartozóját is megilleti, aki a járvány során hunyt el. Magyarország a többi országhoz képest lényegesen alacsonyabb megbetegedési és halálozási számmal sikeresen vizsgázott a járványkezelésben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását. A többi európai országot megelőzve alakult meg január végén a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és az időben meghozott, a különböző területek összehangolt intézkedései hatékonynak bizonyultak a védekezésben, a járvány nem lépett át a tömeges megbetegedések fázisába.
  

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2

Sokan várták ezt a bejelentést: folytatódnak az árletörések! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Azzal büszkélkedik a Tisza, hogy egyelőre megakadályozták a kórházak, közszolgáltatások, szociális szolgáltatások fejlesztését

cs3_szerk2

Színes egyéniség: szivárványos zászló alatt vonult Varga Ferenc

cs3_szerk2

Hét éve ilyenkor már kígyóztak a kígyók + VIDEÓ!

cs3_szerk2