Belföld

Június 12-én kezdődik a Szarvasi Vízi Színház nyári évada

Június 12. és augusztus 22. között – a járványügyi szabályok betartásával – idén is megrendezik a Szarvasi Vízi Színház jubileumi, tizedik évadát – tájékoztatta a szakmai felügyeletet ellátó Békéscsabai Jókai Színház az MTI-t hétfőn közleményben.

    Mint írják, a tervek szerint a nyitógála után egy hónapon keresztül minden este ingyenes előadások várják a publikumot a legkülönbözőbb műfajokban, majd a szarvasi Cervinus Teátrum fesztiválja következik.
    Július végétől többek között a Győri Balett, a Békéscsabai Jókai Színház, a Turay Ida Színház produkcióját láthatja, Edvin Marton hegedűművész és Rákász Gergely orgonaművész koncertjét hallhatja a közönség.
    A vízi színház honlapján – ahol a szervezők ígérete szerint hamarosan elérhető lesz a teljes programkínálat – olvasható, hogy a Turay Ida Színház a Salsa, Szivar, Szerelem; a Zentai Magyar Kamaraszínház és a soproni Petőfi Színház a Zenta 1697 című darabbal; a József Attila Színház A magas (szőke) barna férfi felemás. című előadással; a Békéscsabai Jókai Színház az Egri csillagok, a Tanulmány a nőkről és a My Fair Lady darabokkal; a Pannon Várszínház A Pál utcai fiúkkal lép fel.
    A hagyományoknak megfelelően az idei nyár sem múlhat el a Monte Cristo grófja című musical nélkül. Mint minden évben, az idén is a szerda este a gyerekeké lesz, ők a Gárdonyi Géza Színháztól biztosan láthatják a Süsü, a sárkány című darabot.
    A kormányrendelet értelmében a programok a szigorú higiéniai szabályok és ültetési rend betartásával, korlátozott nézőszámmal zajlanak. A belépéshez várhatóan előzetes regisztrációs jegy szükséges – írják a közleményben.

MTI

Fotó: viziszinhaz.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni

Szabó Viktor

Magyarország maradjon a béke szigete! Békemenet lesz  június 1-jén!

Szabó Viktor

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából

Szabó Viktor

Elapadt a Tisza vidéken

Szabó Viktor

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor