Vélemény

Hámori Tamás: Tényleg mindig jön szembe valami…

Most épp néhány bölcs fejtegette, nincs is járvány! Hiszen sem ők, sem a barátaik nem betegedtek meg. Na ugye!
Egyrészt az, hogy én nem fertőződöm meg, nem jelenti, hogy más sem. Ha a környezetemben nincs beteg, hurrá, örüljünk, de ebből sem következik semmi másokra.
Az, hogy minden szakember milliószor elmondta, sokan átesnek úgy a fertőzésen, hogy gyakorlatilag tünetmentesek, csak hab ezen a tortán.
VISZONT! Elszomorító, hogy emberek komolyan gondolják, a világ, az országok vezető politikusai számára jó a gazdaság padlóra küldése! Mi a csuda haszna lenne abból bármely kormánynak, hogy sokkal kisebb bevételekből kell gazdálkodnia, miközben nőnek a kiadásai? És nem nagyon valószínű, hogy a fél világ összefogott volna azért, hogy Orbán Viktornak tejhatalma (izé, teljhatalma) legyen. (Ami egyébként sincs, és nem is volt.)
Ez a “logika” pontosan megegyezik azzal, hogy “mit csiripolnak, nincs is Magyarországon migráns”. Akik pont azért nincsenek, mert hoztunk egy sor erre való intézkedést.
És, igen, nálunk tényleg nagyon szelíden folyt le az előző időszak. Nem azért, mert nincs vírus, hanem mert időben hozott a kormány hatékony intézkedéseket és ezeket az emberek döntő többsége fegyelmezetten, értelmesen be is tartotta. Azért azt hozzáteszem, az így is sajnos elhunyt félezer magyar ember rokonai számára elég ócska lehet a vírust tagadó hülyeségeket olvasni.
Mindenesetre én azt kívánom mindenkinek, ne kerüljön szembe konkrét bizonyítékkal! Vagyis maradjon egészséges, a családtagjaival, barátaival együtt!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto

Latorcai Csaba: a kampányígéretek után jönnek a megszorítások

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Májer Sándor: a falugyűlésein sem ezt ígérte, hanem egy tisztességes politizálást

cs3-szerkeszto

Hoppál Hunor: Zajlanak a mézeshetek, méltánytalan és bosszúvezérelt a győztes

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto