Kistelek

Teljesen felújítják a Biztos Kezdet Gyerekházat Bakson

A külső munkálatok befejeződtek, jelenleg a belső festési munkálatok folynak, amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, a teljesen felújított Gyerekház azonnal megnyitja kapuit.

A Kuckó Biztos Kezdet Gyerekház 2018. augusztus 31-én nyitotta meg kapuit a Fő utca 92. szám alatt lévő épületben. A gyerekház küldetése szerint a 0-3 éves korú gyermeket nevelő családoknak kínál ingyenes szolgáltatásokat, programokat, tízórait olyan körülmények között, ahol a szülő és gyermek közösen élheti át a játék örömét, megtapasztalhatja a közösséghez tartozás élményét.  

2020. elején pályázati forrásból megkezdődött a Gyerekház infrastrukturális felújítása. Ennek során új, hőszigetelt nyílászárók kerültek beépítésre, teljes hőszigetelést kapott az épület, felújították a fűtési rendszert és a dolgozói mellékhelyiséget is, az energiatakarékosságot pedig mindezeken kívül napelemes rendszer szolgálja.

A külső munkálatok befejeződtek, jelenleg a belső festési munkálatok folynak. Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, a teljesen felújított Gyerekház azonnal megnyitja kapuit – tudta meg a kistelekjaras.hu portál Búza Zsolt polgármestertől.

Forrás: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három kisteleki kislány tűnt el Szegedről, segítsünk megtalálni őket!

cs3-szerkeszto

Rendőri üldözés Kisteleknél: kábítószer miatt menekült az autós + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megpuccsolnák a Tisza kisteleki jelöltjének indulását?!

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet ad Kistelek a választókerületnek

cs3-szerkeszto

Visszatér a terhesgondozás Kistelekre!

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy csengelei nő, segítsünk megtalálni!

cs3-szerkeszto