Sport

Mezőkövesd kétszeres válogatott játékosa, Nagy Dániel elkapta a koronavírust

Hétfőn Miskolcon terheléses vizsgálattal kezdett a Mezőkövesd Zsóry FC, kedden pedig speciális teszten estek át a játékosok. Nagy Dániel az első olyan NB I.-es futballista, aki igazoltan átesett a koronavíruson, írta a Nemzeti Sport.

Nagyot az egyik edzésén tesztelték, ezután derült ki, hogy koronavírusos volt. A játékos azt nyilatkozta, hogy a Puskás Akadémia ellen játszott meccs után rossz volt a közérzete, erőtlennek érezte magát, és nem érzett illatokat, utóbbi a koronavírus egyik jellemző tünete. Súlyosabb gondjai azonban nem voltak. 

„Persze azonnal szóltam a klubomnál, mi a helyzet, az erőnléti edzővel egyeztettünk arról, mennyire kell módosítani az előre tervezett egyéni felkészülést, ám hamarosan jobban lettem, és újra érzem az illatokat is. Nem ért meglepetés, amikor az első teszt kimutatta, bennem volt a vírus, de hosszabb ideje tünetmentes vagyok” – mondta Nagy.

Nagy legközelebb a jövő szombaton játszhat, a Mezőkövesd a Mol Fehérvár FC-vel küzd a Magyar Kupa döntőjéért.

Fotó: Wikipedia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Futócipőt fel, Szegvár! 700 ezer forintos összdíjazással jön az Őszi Futófesztivál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto