Belföld

Idén eddig 35 gyalogost gázoltak halálra az utakon

Person lying on the ground after a car accident

Idén eddig 35 gyalogos vesztette életét az utakon, közülük nyolcat kijelölt átkelőhelyen gázoltak el – közölte kedden a rendőrség a police.hu honlapon.

    A közlemény szerint kedd csütörtök között tartják a Zebra tervet, amely a gyalogos közlekedésre hívja fel a figyelmet.
    Mint írták, Magyarországon évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el, közülük körülbelül 150-en bele is halnak a balesetbe.
    A járművezetőknek azt javasolták, fokozott figyelemmel és óvatossággal közelítsék az olyan helyeket – zebra, busz- vagy villamosmegálló, játszótér, óvoda, iskola környéke -, ahol gyalogosok hirtelen megjelenésére lehet számítani.
    A gyalogosoknak pedig érdemes megfontolni, hogy az őket érintő baleseteken belül vezető helyen áll, hogy körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Gyakori a tilos jelzésen, illetve a tiltott helyen való áthaladás is.
    “Különösen fontos tehát a körültekintés, ami nemcsak az autóvezetők, hanem a járókelők felelőssége is” – hangsúlyozták.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto