Szentes

Az ápolókat köszöntötte a térség országgyűlési képviselője

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője virággal köszöntötte a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban dolgozó hölgyeket, kifejezve ezzel is az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájáért érzett hálánkat.

A virágokat az egészségügyi intézmény képviseletében Assefáné Bagi Márta mb. ápolási igazgató és Pásztor Imre orvosigazgató vette át.

Magyarországon több mint 68 ezer ápoló dolgozik az egészségügyben és a szociális szektorban, segítve a betegek gyógyulását. Elismerésük részként köszöntötte a szentesi ápolókat az országgyűlési képviselő, mindamellett, hogy a kormány döntésének megfelelően 2019-től tovább folytatódott az egészségügyi szakdolgozók béremelésének végrehajtása. – Szükség is van az egészségügyi szakdolgozók munkájának anyagi megbecsülésére, amelynek érdekében jelentős lépések történtek az elmúlt időszakban, de folytatódnak is, hiszen a kormány béremelési programjában 2022-ig 72 százalékkal nő a szakdolgozók bére a 2018. évi illetménybázishoz képest – nyilatkozta hírportálunknak az országgyűlési képviselő az ápolók köszöntése kapcsán. A béremelések egyébként összesen mintegy 81 ezer egészségügyi szakdolgozót (ápolót, szakápolót, diplomás ápolót, asszisztenst, szakasszisztenst, szülésznőt, dietetikust, gyógytornászt, valamint nem egészségügyi főiskolai szintű végzettséggel rendelkező dolgozót) és körülbelül 4000 védőnőt érintenek. Ezen felül idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosít a kormány, ezzel is elismerve az ápolók áldozatos munkáját, a járványhelyzetben tanúsított helytállását.

Az ápolókat köszöntötte Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője.

Magyarországon több mint 68 ezer ápoló dolgozik az egészségügyben és a szociális szektorban, segítve a betegek gyógyulását. Elismerésük részként köszöntötte a szentesi ápolókat Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője.

Közzétette: Kistérségi TV – 2020. május 12., kedd

Fotók: Cs3



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rendhagyó pénzügyóra Budapesten – A Pénzmúzeumban járt a szentesi Boros 11.b osztálya

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto