Vélemény

Orbán Viktor nem tévedett

„A május 3-i csúcsot több szakértő is kétkedéssel fogadta” – írta a HVG április 20-i cikkében arra reagálva, hogy a miniszterelnök május 3-i dátumban jelölte meg a koronavírus tetőzésének várható időpontját hazánkban. De a magyar kormányfő által megfogalmazott dátumot más ellenzéki portálok sem hagyták szó nélkül. 

„Orbán eldöntötte, hogy május 4 után nem fertőz a koronavírus” – próbálta komolytalanná tenni az Orbán Viktor által mondottakat az Amerikai Népszava április 23-án, míg Falus Ferenc a Hírklikk portálnak május elsején már egyenesen úgy fogalmazott: „A miniszterelnök május 3-ával megbukott…”.Fotó: https://coronavirus.jhu.edu/

Fotó: https://coronavirus.jhu.edu/

Csakhogy míg a fent említett cikkek és szerzőik tévedtek, az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a magyar miniszterelnöknek igaza volt. A  kormánytól független Johns Hopkins Egyetem grafikonján ugyanis ugyancsak az látható, hogy a tetőzés (azaz a legtöbb egyidejű beteg) május 4-én volt Magyarországon. Vagyis ha ehhez hozzávesszük, hogy az adatközlések mindig az előző napi adatot jelzik, akkor belátható, a tetőzés napja valóban május harmadika volt hazánkban.

Így pedig, bár egyes sajtóértesülések a járvánnyal kapcsolatban egy lehetséges 2. hullámról is beszélnek, a magyar miniszterelnöknek lényegében igaza volt.

A dátum stimmel, éppen ahogy Orbán Viktor a szakértők előrejelzését alapulvéve elmondta az ajkai Magyar Imre Kórházban tett látogatása során.

A kérdés már csak az, hogy a fent említett médiumok elnézést kérnek-e a miniszterelnöktől.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Forrás: mandiner.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Megkezdődött a kutatás! Megkezdődött a sárdobálás!

cs3_szerk2

Olvasói levél: hogy lehet így füvet vágni?! Ilyen is csak Szentesen lehetséges

cs3_szerk2

Falurombolás helyett építés

cs3_szerk2

Stefan Streit: Kapkodom a fejem! 

cs3_szerk2

Olvasói levél: Szentesen csak szépet, jót lehet írni

cs3_szerk2

Moderari: kik a ruszkik, és hol is vannak otthon?

cs3_szerk2

Stefan Streit: Az áldozatok és megnyomorodott emberek kiknek a lelkén száradnak?

cs3_szerk2

Sebers Gábor: Heti 2700 halottat szavazott meg 26 ország

cs3_szerk2

Botka László megvédte a kormány egyik legjelentősebb beruházását

cs3_szerk2