Koronavírus

Öt repülőgéppel érkeztek maszkok és tesztek

Öt repülőgéppel 4 millió 100 ezer maszk és 100 ezer teszt érkezett Kínából Magyarországra pénteken – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

    Szijjártó Péter a felvételen elmondta, hogy ezek az eszközök is mind az egészségügyi védekezést szolgálják.
    Kiemelte, a Magyarország-Kína légihíd továbbra is főszerepet játszik az egészségügyi védekezés sikerében Magyarországon, hiszen az orvosok, ápolók, rendőrök, katonák számára szükséges védőfelszereléseket Kínából szerzi be a kormány, mint mindenki más.
    “Mivel továbbra is a hosszútávú védekezésre és a szükséges termékek hosszútávú biztosítására rendezkedünk be, ezért az elkövetkezendő napokban és hetekben is folyamatos lesz a légi teherforgalom Kína nagy repülőterei és a budapesti repülőtér között” – fogalmazott a miniszter.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Koronavírus – 6,422 millió a beoltottak, 878 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 11 beteg

tk_arpad

6,422 millió a beoltottak, 867 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 7 beteg

tk_arpad

Koronavírus – 6,422 millió a beoltottak, 830 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 31 beteg

tk_arpad

6,421 millió a beoltottak, 1597 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 32 beteg

tk_arpad

6,418 millió a beoltottak, 11 392 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 46 beteg

tk_arpad

Megérkezett Magyarországra az első szállítmány az új koronavírus elleni vakcinából

tk_arpad

6,4 millió a beoltottak, 2063 az új fertőzött száma, a múlt héten elhunyt 40 beteg

cs3_admin

6,408 millió a beoltottak, 6748 az új fertőzöttek száma Magyarországon, az elmúlt héten elhunyt 77 beteg

cs3_admin

Először jelentettek halálozásokat Sanghajból a város lezárása óta

cs3_admin