Belföld

Nyitva maradhatnak a virágboltok a hosszú hétvégén

Flower shop

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat – közölte Nagy István tárcavezető. Az érintett üzletek így pénteken, szombaton és vasárnap is korlátozás nélkül fogadhatnak majd vásárlókat.

Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy virágvásárlással számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején. Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a multinacionális üzletláncokra nem vonatkoznak a korábban bevezetett korlátozások, ezért egyenlőtlen versenyfeltételek alakultak ki a virágpiacon. Emiatt a virágboltoknak már eddig is jelentős bevételről kellett lemondaniuk, a járvány miatt ráadásul a ballagás is elmarad, holott ez az alkalom minden évben nagyon komoly forgalmat jelentett az ágazatnak – tette hozzá a tárcavezető.

Hangsúlyozta: a teljes nyitva tartás ideiglenes visszaállítása a virágárusoknak és a vásárlóknak is nagy segítséget jelent, hiszen az első májusi vasárnapon több idő marad, hogy mindenki megvegye a szeretteinek szánt csokrokat. A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában hozta nehéz helyzetbe az ágazat szereplőit. Ezért a kormány döntésének megfelelően a dísznövényekkel foglalkozó munkáltatók június végéig mentesülnek a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól. Továbbá a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot – emelte ki az agrárminiszter.

(AM Sajtóiroda)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto