Belföld

Több óvintézkedés mellett tartják az idei érettségi vizsgákat

Teljes értékűnek számítanak az idei, megváltozott feltételek mellett szervezendő érettségi vizsgák, amelyeket több óvintézkedés mellett tartanak – közölte a köznevelési államtitkár az operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

Maruzsa Zoltán elmondta: csütörtök este megjelent az érettségi megszervezését rögzítő kormányrendelet. A mostani vizsgákon szerzendő érettségi bizonyítványok a jövőben is teljes körűen érvényesnek számítanak, és a felsőoktatási felvételre jogosítanak – emelte ki.

Megerősítette: kizárólag írásbeli vizsgákat szerveznek május 4-21. között. A vizsgák a nagyobb tárgyakból nem reggel nyolckor, hanem kilenckor kezdődnek majd, ezzel is szeretnék elkerülni, hogy a diákok egy időben utazzanak a nyolc órára munkába érkezőkkel. Egy tantanteremben legfeljebb tízen lehetnek majd, de az a szám lehet nyolc-kilenc is, és legalább másfél méteres távolságot kell tartani, ami lehet 2-2,5 méter is, a terem adottságaitól függően. Minden épületben kötelező fertőtlenítés lesz, és igény esetén a diákoknak, a pedagógusoknak maszkot biztosítanak, de a viselését nem teszik kötelezővé – ismertette.

Ahol szükséges, kollégiumi elhelyezést is biztosítanak, de egy szobában csak egy diákot lehet majd elhelyezni – jelezte.

Maruzsa Zoltán elmondta: kibővül a vizsgahelyszínek köre. Ha kell, bármely köznevelési intézmény bármely tanterme bevonható lesz a vizsgáztatásba. Azt mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy egy helyen – beleértve a folyosókat is – egyszerre túl sokan tartózkodjanak. Számításaik szerint a hagyományos módon szervezett vizsgáknál négyezer felügyelő tanár kellene, így hatezerre lesz szükség. Ha tíznél is kevesebb diákot határoztak volna meg, akkor számuk akár nyolc-tízezer is lehetne.

Az államtitkár közölte: ő maga és a megfelelő végzettséggel rendelkező munkatársai is kérni fogják beosztásukat érettségi felügyelőnek. Kitért arra is: az akciócsoport ülésén jelezte, hogy szeretnének rendőri jelenlétet is kérni az iskolák közelébe.

Szóbelit csak öt tantárgy esetében lesz mód tartani, ezek: célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet és hittan. Speciális szabályok születnek a testnevelés esetében, mivel annak az írásbeli lebonyolítása szintén nem lehetséges. Szóbeli vizsgát tehetnek azok is, akiknek felmentésük van az írásbeli alól – ismertette.

Maruzsa Zoltán megerősítette: törlik a vizsgajelentkezések közül az alsóbb évfolyamos, nem végzős tanulók előrehozott érettségiit, a pótlásukra ősszel és későbbi vizsgaidőszakokban lesz mód.

Hozzátette: szintemelő vizsgákat szintén csak azok tehetnek, akik idén felvételiznek. Ez igaz azokra is, akik korábban érettségiztek, és az idei felvételi miatt jelentkeztek szintemelő vizsgákra.

A köznevelési államtitkár rámutatott: bár csak írásbeli részük lesz a nyelvi érettségiknek is, a nyelvvizsga átváltása során komplexként számítják be őket. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy érettségizni senkinek sem kötelező, aki – akár azért, mert nem tudott rendesen felkészülni, akár az egészségügyi kockázatok miatt – úgy dönt, nem teszi le a vizsgát, ezt megteheti. Április 20-ig az Oktatási Hivatal felületén lehet a visszalépést jelezni, az esetleg már befizetett vizsgadíjat pedig megtérítik.

A jelentkezések módosítására is van lehetőség, ha valaki emelt szintű érettségire jelentkezett, de úgy érzi, nem tudott megfelelően felkészülni, és középszinten vizsgázna, erre van mód. Arra is lehetőség nyílik, hogy középszintű nyelvi vizsgára leadott jelentkezést emelt szintűre változtassanak, és így megszerezhető a nyelvvizsga. Utalt arra a hétvégi kormányrendeletre is, amely lehetővé teszi a nyelvvizsgáztatások újraindítását azon vizsgaközpontokban, amelyek a szükséges akkreditációval rendelkeznek.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a ballagásokat nem lehet megtartani, mivel – mint nagyobb tömeget megmozgató rendezvények – az általános tilalmi körbe tartoznak. Arról, hogy az érettségire érkező fiatalokat tesztelik-e, azt mondta: ennek különösebb eredménye nem lenne, de azt kérik, hogy aki beteg, különösen, ha légúti panaszai vannak, ne jelenjen meg az írásbeli vizsgán.

A felvételi ponthatárokat az érettségi megváltozott lebonyolítása nem befolyásolja, mindig az utolsó felvett diák pontszáma jelenti a ponthatárt. Ugyanakkor, ha megajánlott jegyeket adtak volna, az a pontszámok összetételét radikálisan megváltoztatta volna – hívta fel a figyelmet.

Maruzsa Zoltán megjegyezte: arra készülnek, hogy ősszel nagyobb volumenű érettségi vizsgákat tartanak majd, miként a keresztféléves jelentkezéseknél is bővített lehetőségek várhatók.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor