Belföld

Varga Mihály: a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindítása az elsődleges

Worker welding in a factory.

A kormánynak a koronavírus-járvány alatt is törekedni kell a fiskális fegyelemre, de nem szabad vaskalaposan ragaszkodni az államháztartási hiány három százalék alatt tartásához, mert most a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindításának kell elsőbbséget kapnia – nyilatkozta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Varga Mihály úgy fogalmazott, zárójelbe kell tenni azt a korábbi forgatókönyvet, amely szerint az idén növekedik a magyar gazdaság. Nagy valószínűség szerint zsugorodás, visszaesés lesz, aminek mértéke most 3 százalékra tehető, de a végleges adat nagy mértékben függ a járványhelyzet alakulásától, attól, hogy a gazdaság mikor tud kijönni a karanténból – fejtette ki, majd hozzátette, folyamatosan monitorozzák a történéseket. Kiemelte, a magyar gazdaság most a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is sokkal válságállóbb helyzetben van, mint a 2008-as válság idején, ami lehetővé teszi, hogy minél kisebb károkkal élje túl a járvány miatti leállást.
    A munkahelyek megtartása, megvédése a legfontosabb, aminek érdekében a kormány munkahelymegtartó támogatással, hitellel, garanciaeszközökkel, tőkepótlással, valamint adóintézkedésekkel segíti a vállalkozásokat – hangsúlyozta Varga Mihály.
Elmondta, a kabinet az utolsó simításokat végzi egy hitel- és garanciacsomagon, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást adnak.
    Kitért arra is, hogy a kormány foglalkoztatási csomagja a munkahelyek megvédését, megtartását szolgálja, a leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget pedig az adózásban adott könnyítések jelentik a háztartásoknak és a vállalkozásoknak, hogy utóbbiak minél kisebb veszteséggel és minél több munkahelyet megtartva legyenek túl a járvány okozta válsághelyzeten.
    A pénzügyminiszter aláhúzta, a kabinet eddigi adókönnyítései 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és családoknál.
    Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy a kormány korábbi vállalásait is teljesíti. Példaként említette, hogy folytatják a szociális hozzájárulási adó mérséklését, a teher idén 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ami fél év alatt mintegy 160 milliárd forinttal segíti a vállalkozásokat.
    Hangsúlyozta, mintegy 600 ezer cégnek lehetővé teszik, hogy a tavaszi határidők helyett szeptemberig nyújtsák be adóbeszámolóikat, ami jelentős pénzügyi segítséget jelent számukra.
    A kormány emellett lehetővé tette minden vállalkozásnak, hogy ötmillió forintig terjedő adómérséklést, részletfizetést, vagy fizetési halasztást kérjen – mondta.
    Varga Mihály közölte, a kisvállalkozások adójának 12 százalékról 11 százalékra mérséklése 10 milliárd forintos könnyítés, ami 50 ezer vállalkozást segít.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto