Belföld

Adminisztratív egyszerűsítések segítik a mezőgazdasági vállalkozásokat, erdőgazdálkodókat és erdőtulajdonosokat

An agricultural tractor sprays plants with chemicals and pestici

Adminisztratív egyszerűsítések segítik a mezőgazdasági vállalkozásokat, erdőgazdálkodókat és erdőtulajdonosokat a kormány április 17-étől hatályos rendelete révén – közölte az Agrárminisztérium (AM) vasárnap az MTI-vel.

    A minisztérium közleményében kifejtette, hogy az újonnan megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Államkincstár és az ügyfelek közötti személyes kontaktus lehető legkisebb mértékre csökkentéséért, a kifizető ügynökség által működtetett elektronikus felületen mostantól bármely irat elektronikus másolatban is benyújtható, amennyiben az ügyfél nyilatkozik arról, hogy a másolat az eredetivel megegyezik. Az elektronikus benyújtás lehetősége a meghatalmazással kapcsolatos iratokra is kiterjed. A támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárásban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bármely munkavállalója eljárhat, emellett az ügyfél által kezdeményezett egységes kérelem benyújtását a kamarai meghatalmazott az ügyfél jelenléte nélkül is lefolytathatja.     A sertés, illetve koca állatjóléti támogatások kapcsán olyan eljárási könnyítés született, amely szerint a kifizetési kérelmeket a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének munkavállalója is benyújthatja elektronikusan a Kincstár részére.     További fontos segítség a gazdálkodóknak, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatást igénybe vevő vízhasználó a veszélyhelyzet idejére mentesül a vízkészletjárulék-fizetési kötelezettség alól, ezzel párhuzamosan pedig az Agrárminisztérium kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését a jelenlegi időjárási helyzetre való tekintettel.     A minisztérium tudatta azt is, hogy mintegy 12 ezer erdőgazdálkodó, és 400 ezer hektár magánerdő tulajdonos számára jelent könnyebbséget, hogy a vészhelyzet utáni időre elhalasztják az eredetileg májusban lejáró erdőgazdálkodási megbízási szerződések újbóli megkötését. Így a szerződések, és az erdőgazdálkodói jogviszony a vészhelyzet idejére fennmarad. A magántulajdonban lévő erdőterületek mintegy felére jellemző a megbízásos gazdálkodási jogviszony, ahol az új intézkedések eredményeként a vészhelyzetben is fenntartható a gazdálkodás folyamatossága.     Mint írták, szintén jelentős segítséget jelent az erdőgazdálkodóknak, hogy az eredetileg április 15-én lejáró, úgynevezett pótlási kötelezettség határideje egy évvel meghosszabbodik. Az erdőtörvény értelmében ugyanis Magyarországon minden erdőgazdálkodó köteles a fakitermelések után új erdőt létesíteni. Az erdőfelújítások közel 60 százaléka természetes úton, a helyben kikelő facsemeték segítségével történik, amelyek hiánya esetén a gazdálkodó mesterséges pótlásra köteles. Mivel ez a munkafolyamat jelentős kézimunka igényű, elvégzése a jelenlegi veszélyhelyzetben a gazdálkodótól független ok miatt meghiúsulhat, ezért döntött a kormány a határidő egy évvel történő meghosszabbításáról.     A kormány rendelete segítséget nyújt azon őstermelőknek is, akik a veszélyhelyzet miatt március 20-áig már nem tudták kérelmezni a hatályos igazolványukhoz tartozó értékesítési betétlapot. A könnyítés értelmében, ha a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi az őstermelő a betétlapot, az az adóév első napjától hatályos lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál az őstermelői igazolványok ügyintézése folyamatos, de a megváltozott helyzetre való tekintettel arra kérik az igénylőket, hogy a gazdálkodó telefonos időpontfoglalás nélkül ne menjen be az irodába. A gazdálkodók a kamara központi ügyfélszolgálatánál is érdeklődhetnek az ingyenesen hívható 06-80/900-365 számon vagy az ugyfelszolgalat@nak.hu címen a falugazdászok elérhetőségéről.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyar Péter családi lakájsajtója beismerte, hogy hazudott

cs3-szerkeszto

Érdemes lesz az esti égboltot kémlelni, Magyarországról is látható lehet a sarki fény

cs3-szerkeszto

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto