Sport Térség

A Pick Szeged hazaengedte játékosait

Szerdán hivatalossá vált, hogy Németországban augusztus 31-éig nem lehet tömegrendezvényt tartani, ez pedig azt jelenti, hogy addig biztosan nem tudják megrendezni a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét.

A klub úgy döntött, hogy elengedi a játékosokat, aki szeretne otthonába hazatérni, megteheti. Egy hosszabb hivatalos levélben értesítették a keretet, a stábot erről a döntésről. Több dologra is felhívták a figyelmüket, így akik nem szomszédos országba utaznak, azoknak javasolták, hogy először a saját nagykövetségükkel vegyék fel a kapcsolatot. Az edzői stáb a hátralévő időszakra is edzéstervet dolgoz ki, amit továbbra is el kell végezniük. Jövő pénteken tárgyal az EHF végrehajtó bizottsága, ekkor dől el miként folytatódik majd a küzdelem a BL-ben. Ekkor lehet majd többet tudni a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban.

Ideális esetben július végén kezdhetik a felkészülést, ismét tervben van a roglai edzőtábor is.

Forrás: pickhandball.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Fafaragással a lelki békéért – különleges workshop indul Hódmezővásárhelyen!

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: „A magyar ember szabadságvágyát nem lehet elhallgattatni!”

cs3-szerkeszto

Ádám Martinnal ünnepélyesen átadták a rekortán sportpályát Bakson

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto