Site icon Cs3.hu

Barbecue pontyfilé

Hozzávalók (4 főre):

60-80 dkg pontyfilé, kb. 1 kiskanál só, frissen őrölt borskeverék, fél citrom, a sütéshez: olaj

a mártáshoz:
2 dl ketchup ,
2 evőkanál méz,
1 evőkanál nem túl sós sötét szójaszósz,
egy-egy csipetnyi oregáno, bazsalikom, kakukkfű,
durvára tört fekete bors, só

Elkészítés:

A pontyfilét 4 egyforma részre vágjuk, húsos oldalukat besózzuk, borsozzuk, citromlével meglocsoljuk. Egy akkora tepsibe rakjuk, amekkorába éppen elfér. 1/3 vizet és 2/3 olajat öntünk rá úgy, hogy ellepje és a hal alá is befolyhasson – ez kb. 1 deci víz és 2 deci olaj. 100 °C-os sütőben sütjük-pároljuk 1 óra 10 percen át, majd hűlni hagyjuk.

Szűrőlapáttal óvatosan átemeljük egy vágódeszkára, és minden szálkát, amit csak tudunk, kiszedünk belőle. Erre a pepecselős munkára a csipesz a legalkalmasabb.

A mártáshoz valókat összekeverjük, felét egy kisebb tepsibe öntjük. A halat, miután bőrét is lehúztuk, a mártásra rakjuk, a maradék mártást rákenjük. Előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (200 °C, légkeveréses sütőben 180 °C) 12 percig sütjük, de ne tovább, mert a mártás megéghet! Köretként fóliában sült burgonyát kínálunk hozzá.

Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag (köret nélkül): 482 kcal
Közepesen nehéz elkészíteni.

Forrás: Univer recepttár

Exit mobile version