Vélemény

Dr. Kásler Miklós: Küzdjünk együtt a COVID-járvány megfékezéséért!

Ha Ön 18-49 év közötti, van egészségügyi végzettsége, és úgy érzi, hogy az első vonalban van a helye, akkor várjuk jelentkezését!

„Tisztelt Orvoskollégák! Tisztelt Szakdolgozók!

Tisztelt Egészségügyi Hallgatók, Tanulók! Tisztelt Elhivatottak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben!

Tisztelettel kérem Önöket, hogy segítsenek a koronavírus járvány elleni védekezésben és jelentkezzenek önkéntes munkára a sürgősségi betegellátásba és az alapellátásba.

Az egész világot elérte a koronavírus pándémia és a köröttünk levő országokban több tízezren szenvednek már a megbetegedésben. A hétvégén hazánkban is a közösségi terjedés szakaszába ért a járvány és rohamosan szaporodik a megbetegedettek száma. Az egészségügyre nehezedő nyomás azért is óriási, mert idős kollegáink sérülékenyebbek a vírussal szemben, ezért nemcsak a betegek gyógyítását, hanem az ő védettségüket is szeretnénk biztosítani. Ezért a 65 év feletti egészségügyi dolgozókat olyan beosztásba kell helyezni, ahol nem találkoznak közvetlenül beteggel. A bizonyítottan COVID-19 fertőzöttekkel közvetlen kontaktusba került személyek, így az őket ellátó egészségügyi személyzet tagjai járványügyi megfigyelés alá helyezendők.

A koronavírus elleni védekezés, a járvány megfékezése, a károk enyhítése csak összefogással és a közösség érdekének előtérbe helyezésével lehetséges. Az életkor vagy a járványügyi megfigyelés miatt a közvetlen betegellátásból kieső orvosok és szakdolgozók pótlására önkéntes programot hirdetek meg. Ha Ön 18-49 év közötti, és úgy érzi, hogy az első vonalban van a helye, akkor várjuk jelentkezését!

Hívjuk és várjuk mindazokat, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt. Orvos-, fogorvorvos-, gyógyszerésztanhallgatók, egészségtudományi hallgatók, egészségügyi OKJ-s képzések hallgatói is jöjjenek!
Hívjuk és várjuk azokat a rezidenseket és szakorvos-jelölteket akik szükség esetén szívesen vállalnának feladatot a képzőhelyüktől eltérő egészségügyi intézményben vagy a járványügyi védekezés egyéb színterein.

Hívjuk és várjuk azokat a szakorvosokat, vagy azon szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom a járványügyi helyzetben várhatóan lecsökken. Hívjuk és várjuk azokat az egészségügyi szakembereket, orvosokat és szakdolgozókat, akik nem közfmanszírozott járó- vagy fekvőbetegellátó egészségügyi szolgáltatóknál dolgoznak. Hívjuk és várjuk azokat az egészségügyi szakembereket, akik egészségügyi szakképesítésük megszerzése után nem az egészségügyi ágazatban helyezkedtek el, vagy időközben elhagyták azt.

Jelentkezni az alábbi honlapon történő regisztrációval lehet: https://covid-onkentes.aeek.hu

Ne feledjék, fiatal és egészséges emberek számára a COVID-19 fertőzés szokványos tünetekkel szokott lezajlani. Viszont az idős és/vagy krónikus betegséggel élő honfitársainkat, kollégáinkat feltétlenül meg kell védeni a vírussal való találkozástól!

Küzdjünk együtt a COVID-járvány megfékezéséért, az emberek tisztességes gyógyításáért és gyógyulásáért!

Üdvözlettel,

Prof. Dr. Kásler Miklós
miniszter”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Moderari: a TISZA párt már nem csak a képviselőjelöltek ellen folytat erőszakos lejárató kampányt, hanem az egyszerű választópolgárok ellen is

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

Moderari: Hogy kezdődnek a háborúk?

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto