Koronavírus

Az NKM felfüggeszti a kikapcsolást

pylon

A NKM Nemzeti Közművek felfüggeszti a kikapcsolásokat a lakossági áram- és földgázszolgáltatás területén a koronavírus miatt kialakult helyzetben, az intézkedés visszavonásig marad érvényben – közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a kikapcsolás felfüggesztése nem csak a védendő fogyasztókat érinti, hanem a 60 napon túli számlatartozást felhalmozó lakossági ügyfeleket is, de nem vonatkozik azokra, akik már ki vannak kapcsolva.
    A közleményben a szolgáltató hangsúlyozza, az NKM a biztonság érdekében minden téren csökkenteni kívánja az ügyfelek és a munkavállalók közötti személyes érintkezést. Arra kérik az ügyfeleket, hogy az irodák helyett válasszák a telefonos ügyfélszolgálatot, az online ügyfélszolgálatot, vagy a mobilapplikációkat, illetve a megkereséseket írásban is el lehet juttatni a társaság e-mail- és postacímére.
    A Nemzeti Közművek folyamatosan nyomon követi a járványügyi helyzettel kapcsolatos fejleményeket, további intézkedést szükség esetén ennek ismeretében tesznek, ezekről haladéktalanul tájékoztatják az ügyfeleket – írják a közleményben.

MTI

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

107 az új fertőzött, elhunyt 9 beteg

cs3_admin

Meghalt 10 beteg, 57-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Hétvégi összesített adatok: 255 az új fertőzött, elhunyt 21 beteg

cs3_admin

Megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója

cs3_admin

Meghalt 8 beteg, 199-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 7 beteg, 206-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 12 beteg, 81-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 12 beteg, 137-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Meghalt 24 beteg, 300-zal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább