Belföld

Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett

Statue of St. Stephen in Budapest

A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy kutatás-fejlesztési konferencián Budapesten.

György László a Joint Venture Szövetség Innováció és K+F támogatások címmel megrendezett konferenciáján közölte: tavaly 101 nagyberuházásról kötött megállapodást a kormány 1705 milliárd forint értékben; ez a GDP 4 százalékát jelenti.
    Magas hozzáadott értékű beruházások valósulnak meg. Az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor részaránya a 70 százalékot közelíti, ezzel Magyarország megelőzi Németországot, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Ausztriát. Magyarország sikeresen csatlakozik a nemzetközi értékláncokhoz – közölte.
    György László kiemelte: 2010-ben áttértek a patrióta és pragmatikus gazdaságpolitikára; a foglalkoztatás gerincét a hazai vállalkozások adják.
    A magyar gazdaság eredményeit és eszközeit az Európai Bizottság is elismeri országjelentésében – közölte.
    A 2010 óta elért eredmények közé sorolta, hogy 2014 óta a valós hiány minden évben alatta maradt a tervezettnek, így eladósodás helyett csökkentették az államadósságot.
    A magyar gazdaság sokkal ellenállóbb lett, mint 2008-ban volt, Magyarország növekedési bajnok az Európai Unióban – közölte György László.
    Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar ipari teljesítmény régiós és uniós szinten is kimagasló, 2013 óta a lengyelekkel holtversenyben a leggyorsabban nő, miközben a német ipari termelés 2019-ben már zsugorodott.
    A klíma- és a munkahelyek védelme a két legfontosabb feladat. A hulladék 90 százalékát újrahasznosítani tervezik 2030-ig  – tette hozzá.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto