Sport

2022-ben Budapesten rendezik az Európa-liga döntőjét!

Az UEFA Végrehajtó Bizottsága mai, amszterdami ülésén döntött arról, hogy 2022-ben Magyarországon, a tavaly novemberben átadott, több mint 60 ezer fő befogadóképességű Puskás Arénában játsszák le az Európa-liga döntőjét. A mai döntés sporttörténelmi jelentőségű, hazánkban korábban még sosem rendezték meg egyetlen férfi nemzetközi kupasorozat egymérkőzéses döntőjét sem.

A pályázati felhívást a szövetségek 2019. május 31-én kapták meg, majd a pályázati kiírást július 5-én. A pályázat benyújtási határideje 2019. október 28. volt. A pályázat elkészítése során a szövetség együttműködött a kormányzat különböző szintjeivel, a Puskás Aréna vezetésével, a fővárosi önkormányzattal, közlekedési társaságokkal, szállodákkal, turisztikai szolgáltatókkal és más területek szakértőivel is.

Az Európa-liga döntőjének tervezett dátuma 2022. május 18. vagy május 25.

A szövetség sportdiplomáciai sikereinek köszönhetően Magyarország az utóbbi években több rangos európai futballeseménynek is elnyerte a rendezését: 2019-ben női BL-döntő színhelye volt Budapest, idén a 2020-as férfi Európa-bajnokságnak leszünk társházigazdái, 2021-ben társrendezői leszünk az U21-es Európa-bajnokságnak, 2022-ben pedig az Európa-liga döntőjét játsszák Budapesten.

Forrás: MLSZ



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi és a csongrádi  vízilabda klub együttműködése  – Kis Gábor: Büszke vagyok, elindultunk!

kissferenc

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2

Óriási siker: világbajnoki döntőben Ugrai Panna

cs3_szerk2

Nemzetközi edzőtáborban készülnek a vízilabdások Csongrádon

cs3_szerk2

Éjszakai fociláz Derekegyházán – jön a IV. Szent István napi Éjszakai Focikupa!

cs3_szerk2

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre

cs3_szerk2

12. Nyíltvízi úszás Csongrádon, minden eddiginél többen álltak rajthoz a Holt-Tiszán

cs3_szerk2

Mindkét magyar csapat világbajnoki elődöntős!

kissferenc

Legyőzték férfi vízilabdásainak a horvát csapatot

kissferenc