Belföld

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak

Throw it in the waste paper basket or office bin

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.

Boros Anita közölte: Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök című pályázatra magyarországi egyetemek osztatlan, illetve alap- és mesterképzéseiben részt vevő, nappali vagy levelező tagozatos, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói jelentkezhetnek.
    A jelentkezőknek a hulladékfelszámolást, illetve az illegális hulladéklerakás megelőzését és büntetését szolgáló eszközöket kell vizsgálniuk és bemutatniuk.
    A bírálatnál előnyként értékelnek minden új ötletet, amely ezekhez a célokhoz közelebb visz, vagy a szan0ckionálás lehetőségeit nemzetközi összevetésben elemzi, illetve a magyar jogrendszer más büntetési szabályait vizsgálja a kiíráshoz kapcsolódva.     A kiírás a kormányzati oldal dokumentumtárában érhető el. A pályaműveket március 30-ig várják. A bíráló bizottság több nyertest is kihirdethet a helyezésekre, illetve különdíjat is oszthat. Az első helyezésért 300 ezer forintos, a másodikért 200 ezer forintos, a harmadikért 100 ezer forintos vásárlási utalvány jár. A különdíjas pályázatért szakkönyveket adnak – közölte az államtitkár.     Kérdésre válaszolva Boros Anita hangsúlyozta, hogy az illegális hulladéklerakás felszámolásával a kormány magas szinten, szakértői munkacsoport segítségével foglalkozik, de a pályázattal a fiatalokat is szeretnék bevonni a megoldásba.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor