Belföld

Február 16-án értékeli az évet Orbán Viktor

Huszonkettedik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor, az esemény február 16-án, vasárnap a Várkert Bazárban lesz. A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően elemzi az ország helyzetét nemzetközi kitekintésben is, beszél majd az elért eredményekről, a következő időszak kihívásairól és a kormányzati feladatairól. Úgy tudjuk, Orbán Viktor ismét nagy horderejű bejelentésekre készül, többek között újabb gazdaságvédelmi akcióterv és a családok megerősítését szolgáló intézkedések ismertetése várható, amelyeket már előtte, a február 12-13-i kihelyezett frakcióülésen is megvitathatnak a kormányzó pártok. A beszédnek külön jelentőséget ad, hogy mérföldkőhöz érkezett a kormány, idén tíz éve áll az ország élén a Fidesz–KDNP-szövetség, ezért a miniszterelnök értékelésé­ben összegezheti, hogy milyen fejlődésen ment keresztül hazánk 2010 óta. A második, harmadik és negyedik Orbán-kormány fő vezérlő elve a nemzeti szuverenitás erősítése, ez jelenik meg a gazdasági és pénzügyi döntésekben, a külpolitikában és a szellemi életben is.

Az évértékelőben szó esik majd a társadalom igazságérzetét sértő ügyekről, a börtönbizniszről, és a szegregáció ürügyén a cigányságot a többség ellen uszító gyöngyöspatai kártérítési per hátteréről és mindezek lehetséges megoldásairól. A tavalyi évértékelő egyik fontos bejelentése volt a szegénység felszámolása, amiben látványos eredmények születtek, több független tanulmány és felmérés is azt mutatja, hogy az elmúlt négy évben jelentősen csökkent a szegénységben élők száma.

Az évértékelőt az M1 15.15-től élőben közvetíti.

Forrás: Magyar Nemzet



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Folytatódik a borult idő a hétvégén is, és a hőmérséklet is visszaesik

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Itt a McDonald’s bejelentése: mutatjuk hol nyitja a következő vidéki éttermeit! 

cs3-szerkeszto