Belföld

Jelentősen csökkent a jogtalan letöltések száma Magyarországon és Európában

Computer Works Closeup

Jelentősen csökkent a jogtalan letöltések száma Magyarországon, 12 százalékkal kevesebb tartalmat töltenek le illegálisan – tájékoztatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke pénteken az MTI-t.

Pomázi Gyula közleményében azt írta: folyamatosan csökkent Magyarországon a kalózkodó, jogtalan letöltések száma az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának felmérései szerint. Az SZTNH elnöke arról is tájékoztatott, hogy Magyarországon 2017-ben és 2018-ban egyaránt mintegy 12 százalékkal lett kevesebb jogellenes letöltés. A kimutatás szerint a magyar internetezők havonta átlagosan 12 alkalommal jogellenesen használnak fel védett online tartalmat. Legtöbbször tévéműsorokhoz (sportközvetítések, sorozatok) férnek hozzá ilyen módon a felhasználók, havonta majdnem 8-szor. Ezen a területen a vizsgált időszakban 2,8 százalékkal emelkedett az online jogsértések aránya, a filmek és a zene esetében viszont sokkal nagyobb mértékben 30-30 százalékkal esett vissza a kalózkodás mértéke.
    Európában a kalóztartalmakhoz való hozzáférés 15 százalékkal csökkent, ezen belül pedig a legjelentősebb csökkenés a zenék esetében történt (32 százalék). A tévéműsoroknál ez az arány jóval kisebb, csupán 8 százalék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala online szerzői jogi jogsértésekről szóló új jelentése szerint. A tanulmány a 2017 januárja és 2018 szeptembere közötti időszakban 28 tagállamból gyűjtött adatok alapján készült.
    A jelentés szerint a kalózkodás tagállamonként eltérő mértékben ugyan, de továbbra is jelentős problémát jelent Európa-szerte. Az egyes országok között nagy a szórás: míg egy átlagos lettországi internethasználó havonta csaknem 26 alkalommal vett igénybe kalóztartalmakat, addig ez a szám Finnországban mindössze 4. A tanulmány szerint a tagállamok közötti eltéréseket főként az egy főre jutó jövedelem szintje, az egyenlőtlenségek mértéke, az adott nemzeti piac jellemzői, a törvényes kínálat köre és elérhetősége okozza.

MTI

A kiemelt kép illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szabó István: Orbán Viktornak megint igaza lett! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról

cs3-szerkeszto

A Tisza áradása rengeteg embert tett tönkre

cs3-szerkeszto

Az ukránok megfenyegették Orbán Viktor öt gyermekét és hat unokáját

cs3-szerkeszto