Szentes

Folyamatos fejlesztéssel, modern technológiák alkalmazásával hatvan éve eredményesen működik a szentesi agrárcég

Az agráriumban dolgozók számára a kiszámíthatóság és a stabilitás az egyik legfontosabb szempont. Ennek biztosításával a szentesi mezőgazdasági Árpád-Agrár Zrt. mindenképpen rendelkezik, hiszen már 60 éve látja el a hazai és a külföldi piacokat az itt termelt zöldséggel – fogalmazott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a cégcsoport fennállásának jubileumi, 60. évfordulóján.

Farkas Sándor kiemelte: az Árpád-Agrár Zrt. mindig is hangsúlyt fektetett a fejlesztésre. Gondolhatunk itt a legmodernebb technikákkal felszerelt üvegházakra, a paradicsom és a paprikatermesztés, a palántanevelés technológiai modernizálására, a biológiai növényvédelemre, a szántóföldi növénytermesztés, valamint a takarmánygyártás és az állattenyésztés integrációban történő sikeres együttműködtetésére. A miniszterhelyettes jó példaként említette a cégcsoportot az öntözéses gazdálkodás, a geotermikus energiát felhasználó gabonaszárító-berendezés, vagy éppen a modern technológiával felszerelt fejőház működtetésére.

Farkas Sándor úgy fogalmazott: az Árpád-Agrár Zrt. fontos és stabil szerepet tölt be a magyar agráriumban. Sikeressége évtizedes hagyományain, s a kor újdonságait, technológiai fejlesztéseit felhasználó modernizáción nyugszik. A cégnek fontos a minőségi élelmiszerek előállítása, a munkahelyek számának növelése, a vidék eltartó képességének fokozása, a folyamatos technológiai fejlesztés és a termékek exportálása a nemzetközi piacra.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A miniszterhelyettes szerint ez a szemlélet minden magyar vállalkozás számára példát jelenthet, az Agrárminisztérium erre ösztönöz mindenkit. Ezért 2020-ban is folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése. Mint mondta, bizakodásra ad okot, hogy a mezőgazdasági beruházások értéke 2019 első háromnegyed évében elérte a 301 milliárd forintot, a beruházási kedv 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért értéket. A Vidékfejlesztési Program részeként tavaly csaknem 205 milliárd forint jutott el a gazdálkodókhoz, ennek több mint fele beruházási jellegű támogatás volt. Az idei évben több mint 450 milliárd forintot fizet ki az Államkincstár a közvetlen támogatásokon keresztül, míg nemzeti forrásokból, mintegy 100 milliárd forintot fordít a kormány az állattenyésztésre és az öntözésfejlesztésre.

Nemcsak a szentesiek, hanem az agrárszakemberek, a mezőgazdaság iránt elkötelezettek, számára is fontos a mai esemény. Egy olyan mezőgazdasági vállalkozás fennállásának 60. évfordulója, amely több ezer család megélhetését biztosítja hosszú évtizedek óta – mondta Farkas Sándor.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

(AM Sajtóiroda)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Szabó Zoltán Ferenc: Szentesen nincs ivóvízellátási probléma

cs3-szerkeszto