Belföld

Erősödik az igény a házi pálinkára

Plum brandy and plums.

Az Európai Unió illetékes fórumain újra napirendre kerülhet az a kezdeményezés, amely nyomán bizonyos mennyiségű tömény italt adómentesen lehetne előállítani.

A jelenleg hatályos szabályok szerint 2016 óta legálisan csak az állíthat elő az otthonában, a bejelentett készülékkel pálinkát, aki előzőleg párlatadójegyet vásárolt. A jegy ára hétszáz forint, és egy liter tömény ital elkészítésére jogosítja fel az érintettet.
    Tavaly 151 ezer adójegy talált gazdára, a darabszám több mint harminc százalékkal meghaladja az előző évben rögzített mennyiséget. Ezek szerint 2019-ben megugrott a háznál készített pálinka iránti érdeklődés. A jegyekből az állam 105 millió forint bevételre tett szert.
    A kormány 2010 után – bizonyos mennyiségig – jogszabályba foglalta az adómentes pálinkafőzés jogát, de az Európai Unió emiatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.
    A magyar kormány szeretné eltörölni ezt a csekély terhet is.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Történelmi lépés: nyugati irányú gázimportszerződés születik, a részletekre figyel a világ

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kinek a kakaskodás és az agresszió, kinek a béke és a nyugalom. Tessék választani!

cs3_szerk2

Újabb leleplező felvétel: Tarr Zoltán nem csak Etyeken beszélt arról, hogy a Tisza a választásokig szándékosan titkolja a programját

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2

A baloldali elemző is kerek perec kijelentette: Orbán Viktor nyert, Magyar Péter veszített Kötcsén

cs3_szerk2

NAV: online is kérhető keresetkimutatás a hitelfelvételhez

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a választás a bizalomról szól

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

cs3_szerk2

Élőben mondták be a Tisza rendezvényén, hogy nem értenek egyet a fiatalok adómentességével

cs3_szerk2