Belföld

Eddig 600 milliárd forinthoz jutottak a családok a családvédelmi akcióterv keretében

Happy family smiling with babies

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Novák Katalin azt mondta, hogy július óta több mint százezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását.
    A babaváró támogatásra mintegy 64 ezer, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására mintegy 24 ezer kérelem érkezett, a használt lakás vásárlására és a kétgyermekesekre kiterjesztett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé felvehető hitelt pedig több mint hatezren igényelték – közölte.
    Hozzátette, hogy bővülnek a bölcsődei férőhelyek, és januárban hatályba lépett a négygyermekes anyák szja-mentessége, valamint a nagyszülői gyed is, ezzel a családvédelmi akcióterv minden pontja elindult.
    Az államtitkár elmondta: a családok jelzáloghitel-tartozását a második gyermek születésekor egy, a harmadik gyermek érkezésekor négy, minden további gyermek születésekor újabb egy-egy millióval csökkenti az állam.
    A hitelelengedés lehetőségétől azonban azok a családok sem esnek el, amelyekben már vannak gyerekek, így például ha egy kétgyermekes családba születik a harmadik, illetve egy háromgyerekesbe a negyedik, akkor is négymillió forintos elengedést kaphatnak a családok – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.
    Az államtitkár kitért arra is, hogy az idei költségvetésben két és félszer annyi pénzt – több mint 2200 milliárd forintot – fordít a kormány a családok támogatására, mint 2010-ben.
    A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni és nevelni. A támogatásokkal továbbá a magyar népesség csökkenését is szeretnék megállítani – mondta.
    Az államtitkár ebben a kérdésben biztatónak nevezte, hogy mintegy negyven éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint az elmúlt hónapokban. 2019 novemberében például kétszer annyian házasodtak össze, mint 2018 azonos időszakában.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto