Csongrád

Kultúra-napi ünnepség Csongrádon

Csongrádon január 22-én tartották meg a városi magyar kultúra-napi ünnepséget, ahol idén is átadták a Kultúra Mecénása díjat. Az elismerésben Kecskés László részesült.

1823. január 22-én tisztázta le Csekén Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát, nemzeti identitásunk egyik jelképe ezen a napon született meg. 1989 óta ezen a napon a magyar kultúra napját is ünnepeljük.

A Csongrád Városi Önkormányzat január 22-én a Csongrád Galériában tartotta meg magyar kultúra-napi ünnepségét, ahol Bedő Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet.

Idén a Kultúra Mecénása elismerésben – amit a város kulturális, művészeti életét kiemelkedően támogató személyeknek ítélhetnek oda – Kecskés László részesült. Kecskés László nyugalmazott könyvtáros, a Csongrád Város Képzőművészetéért Alapítvány kuratóriumi elnöke, évtizedek óta aktív tagja és támogatója Csongrád kulturális életének. A rangos díjat felesége, Kecskésné Pozsár Mária vette át Bedő Tamás polgármestertől.

Csongrád város kulturális életében végzett kiemelkedő munkájáért polgármesteri dicséretben idén Németné Lőrincz Magdolna könyvtáros, és Forgács Tünde művelődésszervező részesült .

Az ünnepi műsort és a díjátadót követően az idén 45 éves Csongrádi Alkotóház-Művésztelep alapító képzőművészeinek alkotásaiból nyílt jubileumi tárlat, amelyet Dr. Nagy Imre művészettörténész nyitott meg. A kiállítás 2020. február 29-ig látogatható.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto