Belföld

Idén is fizeti a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgáját

Idén is biztosítja a kormány a  35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

A közlemény szerint idén már 40 ezer 250 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat.
    A kormány ezzel – amellett, hogy segíti a fiatalok továbbtanulását és elhelyezkedését – újabb terhet vesz le a szülők válláról is.
    A támogatás 2018-as bevezetése óta már közel 70 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsgadíját több mint 2 milliárd forint értékben – tették hozzá.
     Mint írták, 2018. január 1-től minden 35 év alatti fiatal visszaigényelheti az első sikeres nyelvvizsgájának díját, ha azt 2018. január 1-je után szerezte meg. Az állam abban az esetben is visszafizeti a vizsga díját, ha már korábbról (2018 előtti időszakból) rendelkezik a fiatal egy vagy több, másik nyelvből szerzett sikeres nyelvvizsgával, vagy ugyanabból a nyelvből szerzett alacsonyabb szintű nyelvvizsgával.
    A támogatható nyelvvizsgák az általános vagy szakmai közép- és felsőfokú komplex, vagy részvizsgák. Nyelvvizsgát angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, bolgár, görög, horvát, lengyel, örmény, roma/cigány (romani, illetve beás), román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán, latin, portugál, arab, héber, japán, kínai, holland, finn és magyar nyelvből lehet tenni.
    Tavaly több mint 40 ezer fiatal nyújtott be igényt a nyelvvizsga díjának visszatérítésére. A támogatás igénylésének feltételeiről az Erzsébet Ifjúsági Alap honlapján, a www.ujnemzedek.hu oldalon lehet tájékozódni.  
    Idén elindul a Külföldi Nyelvtanulási Program is, amely a középiskolás fiatalok ingyenes külföldi nyelvtanulását teszi lehetővé. A kéthetes külföldi nyelvtanulás költségeit a kormány fizeti. Bővebben: www.knyp.hu honlapon lehet tájékozódni – áll a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gulyás Gergely: szeptembertől indul a fix 3 százalékos lakáshitel, az ingázók is felvehetik

cs3_szerk2

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Orbán Viktor: Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

kissferenc

Jó példa Cserkeszőlő – sok turista, fürdő, értékes látnivalók, állandó programok 

kissferenc

Szijjártó Péter: Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc