Belföld

Orbán Viktor – Börtönbisznisz : Fel fogjuk függeszteni az elítéltek kifizetéseit

A hazai börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítések ügyében Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott: “eszes, jól ismert ügyvédcsoportok” rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva “bizniszt lehet csinálni”. Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert “mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot” – fűzte hozzá.

Megjegyezte, a “csúcstartó” a “börtönbizniszben” egy 33 éves férfi, aki 8,5 év börtön után kapott 8 millió forint kártérítést. A kifizetett összegek meghaladják a 10 milliárd forintot – közölte a miniszterelnök, aki kijelentette: mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért.

Számít rá ugyanakkor, hogy “ezek a derék ügyvédek” európai bírósági fórumokhoz fordulnak majd, és ahogy ismeri az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy “nem süt be a zárkába eléggé a nap”. De még mindig jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint “balek módjára fizetni” – mondta.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kapu Tibor visszatér a Földre! – Kövesd nálunk ÉLŐBEN!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: nyugodtan futok rá a választásra

cs3_szerk2

Friss kutatás: továbbra is Orbán Viktort támogatják a legtöbben, nem is kicsivel!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Ahol agyonvernek embereket a kényszersorozás miatt, az nem lehet az EU tagja!

cs3_szerk2

Kapu Tibor ma délután hazatér a világűrből

cs3_szerk2

Orbán Viktor: nagyarányú választási győzelemre számítok

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2