Belföld

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a falusi lakhatási támogatási rendszer célja a Magyar Falu Program részeként az, hogy javítsák a kistelepüléseken élők életminőségét, ezen keresztül pedig lassítsák, megállítsák, illetve visszafordítsák a falvak népességcsökkenését.     Mint mondta, a kormány tavaly döntött a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetéséről, amely 2022 június 30-ig biztosan rendelkezésre áll az otthonteremtés előtt álló fiatalok számára. Hozzátette: megközelítőleg 2500 településen lehet igénybe venni a falusi csokot, amely – a gyermekvállalástól függően – akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást is jelenthet. November végéig több mint ötezer támogatási igényt fogadtak be a pénzintézetek – tette hozzá.     A kormánybiztos szerint tehát mindössze néhány hónap alatt, átlagosan és településenként legalább két-három család is volt, akik csökkenő népességgel rendelkező településen szeretnének letelepedni. A falusi csokot három vagy háromnál több gyermeket vállalók igényelték vásárlásra, korszerűsítésre. Vásárlás, korszerűsítés esetén a vissza nem térítendő támogatási igény átlagos mértéke 7,7 millió forint volt. Emellett nagyon sokan igényelték a támogatást a meglévő otthonuk korszerűsítésére, itt az igénylés átlagos mértéke 2,5 millió forint volt.     Gyopáros Alpár “szemenszedett hazugságnak” nevezte, hogy az ellenzék állítása szerint a falusi csokot a Balaton-felvidéken és a budapesti agglomerációban veszik igénybe. Felhívta a figyelmet arra, ezen települések zömében nem is lehet igénybe venni a támogatást, ugyanis a falusi csok csak ott igényelhető, ahol tartósan csökken a népesség, ez pedig nem jellemző a Balaton-felvidékre és a fővárosi agglomerációra.     A falusi csok igénylésének eloszlásáról szólva elmondta, egyenletes, de kifejezetten sok igénylés érkezett az észak-keleti országrészből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéből, valamint Baranya megyéből, ahol sok az apró, felzárkózó település.     A kormánybiztos a támogatás bővítéséről szólva kiemelte: 2020. január 1-jétől lehetőség van ötmillió forintig áfa-visszaigénylésre a falusi csokos településeken. Ezt nemcsak új ház építésére, hanem meglévő otthon korszerűsítésére, felújítására, bővítésére lehet igénybe venni.     Hangsúlyozta: az áfavisszaigénylés-támogatás gyermekvállalástól és korhatártól függetlenül igényelhető, az áfa-visszaigénylést pedig a falusi csokkal együtt is fel lehet használni.     Megjegyezte azt is, az esetleges visszaélések kiszűrésében szerepet játszanak a pénzintézetek, a települési jegyzők, a kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Folytatódik a borult idő a hétvégén is, és a hőmérséklet is visszaesik

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Itt a McDonald’s bejelentése: mutatjuk hol nyitja a következő vidéki éttermeit! 

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a nemzeti kormány azt teszi, amire az emberek felhatalmazták

cs3-szerkeszto

A Tisza pártból kiugrott szakértő kitálalt: tényleg adóemelésre és megszorításra készülnek, miközben a választási kampányban mást mondanak

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyarország az Európai Bíróságon támadja meg az orosz gáz importját tiltó rendeletet

cs3-szerkeszto