Belföld

Folytatódik és bővül a Magyar falu program

Az idei évben is folytatódik, sőt bővül a Magyar falu program – mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: Magyarország kormánya eltökélt annak a célnak az elérésében, hogy megállítsa a magyarországi kistelepülések népességcsökkenését. Ehhez javítani akarják a falvakban élők életminőségét.  
    A költségvetés idén is rögzíti, hogy legalább 150 milliárd forint jut a Magyar falu programra – mondta a kormánybiztos, aki bejelentette: a kormány döntése értelmében további területekre -útkarbantartásra és falusi civil szervezetek támogatására – juttatnak pluszforrásokat, összesen 12,5 milliárd forint értékben.     A kormánybiztos emlékeztetett: azt már lehetett tudni, hogy a Magyar falu programra idén legalább annyi forrás jut mint tavaly, mivel a 2020-as központi költségvetésben szerepelt az erre a célra megjelölt 150 milliárd forint. Tudni lehetett azt is – mondta -, hogy biztosan folytatják a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) programot, illetve a falvakat kisvárosokkal összekötő állami mellékúthálózatok fejlesztését, valamint az életminőség javítását célzó helyi fejlesztések támogatását. Hozzátette: míg a falusi csok kedvezményezettjei magánszemélyek, az állami úthálózat fejlesztésének kedvezményezettje az állami útfenntartó, az életminőség fejlesztését célzó pályázatok kedvezményezettjei pedig az önkormányzatok, továbbá a települési önkormányzati társulások.
     Elmondta: 2019-ben mintegy 50 milliárd forintot fordítottak útfejlesztésre, ebből mintegy 400 kilométernyi útszakaszon indulhatott meg útfejlesztés, az idén is legalább ennyivel kalkulálnak. A kormány döntése szerint további 7,5 milliárd forintot szánnak útkarbantartási célokra, ami további 400 kilométernyi útszakaszon teszi lehetővé az útjavításokat.
    Gyopáros Alpár a kormány másik fontos döntésének nevezte, hogy elindítják a falusi civil alapot a kevesebb mint 5000 lakosú településeken működő, ott székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezeteknek. Ez a keret 5 milliárd forint lesz és pályázati úton kaphatják meg a civil szervezetek.
    Hangsúlyozta: a civil szervezetek döntő szerepet játszanak abban, hogy egy helyi közösség élettel teli legyen. A helyi önkormányzatok, a képviselő-testületek és a polgármesterek mellett a civil szervezetek a helyi közösségek motorjai. Példaként említette az önkéntes tűzoltó-egyesületeket, a sportegyesületeket, az ifjúsági klubokat, a nyugdíjasklubokat és a polgárőr-, valamint a lokálpatrióta szervezeteket.
    Ezek a szervezetek azon túl, hogy valamilyen speciális tevékenységet végeznek, szinte kivétel nélkül a helyi közösség fenntartásáért és életminőségének javításáért is tesznek, ezért kívánnak segítséget nyújtani nekik – mondta a kormánybiztos. Bejelentette: a civil szervezetek két tevékenységi körre pályázhatnak majd, rendezvények és programok megvalósítására, illetve eszközbeszerzésre, vagy esetleg ingatlanfejlesztésre, ingatlanvásárlásra is.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto