Belföld

Varga Mihály: jövőre újabb gazdaságvédelmi intézkedések várhatók

A kormány szeretné megőrizni a magyar gazdaság eddig elért eredményeit, az Európai Unió átlagos növekedési üteméhez viszonyított 2 százalékpontos előnyt, ezért február-márciusban olyan újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket kíván életbe léptetni, amelyek segítik a növekedési előny megtartását – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) ülése után, kedden Budapesten.

    A pénzügyminiszter kiemelte: az intézkedések jó része elsősorban a munkaerőpiacra koncentrál majd, kiemelt feladat a munkahelyek megtartása. A magyar gazdaság elmúlt évtizedének egyik legjelentősebb eredménye, hogy a foglalkoztatás érdemben javult, a foglalkoztatási ráta a 2010. évi 54,9 százalékról 70 százalék fölé emelkedett – jelentette ki Varga Mihály.
    A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar munkaerőpiacnak még jelentős tartalékai vannak, a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése társadalmi és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt feladat.
    Az NVT ülése után Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója a magyarországi müködőtőke-befektetésekről elmondta: idén az első tíz hónapban 4,7 milliárd euró külföldi működőtőke befektetés érkezett Magyarországra, a dél-koreai befektetők átvették a vezetést a német beruházóktól, Dél-Koreából 2,5 milliárd euró befektetés jött az országba.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

E-mailben és telefonon is be lehet jelenteni, ha valaki nem kapta meg a Voks 2025 szavazólapját

cs3_szerk2

Négy útlevél, folyamatos ingázás Brüsszel és Kijev között: bemutatkozik az ukrán tiszt, aki Magyar Péter útját egyengetheti

cs3_szerk2

Óriási bejelentés: Magyarországon lesz a BYD európai központja

cs3_szerk2

Központban a családok – Ma van a Család Nemzetközi Napja

cs3_szerk2

Minden magyar faluban lesz ATM, a 150 ezres ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét pedig minden banknak biztosítania kell

cs3_szerk2

Nyilvánosságra hozták a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentést, amiből a vártnál is sötétebb titkok derültek ki

cs3_szerk2

Véget ért a nemzetbiztonsági bizottság ülése: mutatjuk a legfrissebb részleteket az ukrán kémbotrányról

cs3_szerk2

Orbán Viktor megüzente: jöhetnek további titkosszolgálati akciók, a Voks 2025 szavazást akkor is végigviszik + VIDEÓ

cs3_szerk2

Szabó István filmjét is vetítik a Cannes-i fesztiválon

cs3_szerk2