Vélemény

Egy kiállítás megnyitó margójára…..

Kb. 3 hete lehetett, amikor is kezembe akadt a Szentesi Szuperinfó, mely több tartalmas és nem tartalmas programot tartalmazott. (Ezzel nem a kiadványt minősítem, hanem …… no, de mindegy is) Örömmel láttam, hogy végre valaki megemlékezik kicsiny hazánkban és ráadásul pont Szentesen a 30 évvel ezelőtti Temesvári történésekre. Majd ezt követően a Koszta József Múzeum közösségi oldalán megtaláltam nap, mint nap a kiállításról különböző érdekes anyagokat. Egyre jobban kezdett érdekelni az esemény, melynek megnyitójára el is mentem. Lehet nem kellett volna. ☹

Bevallom azóta is azon gondolkodom, hogy a szervezők tényleg nincsennek a helyzet magaslatán, vagy, mint ott sok mindenkitől hallottam, a városvezetés nem tiszteli a városban élőket! Mint tudott ezt a két városi intézmény szervezte, akik egyébként  totális ellentétben vannak egymással, és ennek az arcoskodásnak sajnos a látogatók  itták meg a levét.

Mi is történt? Mely arra sarkallott, hogy tollat ragadjak?

Barátaimmal felkerekedtünk és elmentünk a meghirdetett megnyitó ünnepségre, ami a káosztól sem volt mentes.  Próbáltunk időbe érkezni, tehát már 17 óra után ott is voltunk a szentesi megyeházán, ahol meglepetésünkre kb. 30-40 ember lézengett, mivel adventi vásárt tartottak és mint akkor ki is derült Rejtő esttel egybekötve, ami szerencsére a megnyitó ünnepség előtt be is fejeződött. De azért ez is furcsa volt, hogy akkor most hogy is van? Rejtő est és Temesvár ’89 kiállítás?? No sebaj! A biztonságiak már a helyszínen voltak és a regisztrációnál is álltak páran, de az is kiderült, hogy szegények nem igen ismerték a meghívott vendégeket, ezáltal a beengedés nagyon lassan haladt. Udvariasan közölték velünk, hogy legyünk türelemmel, mivel az adventi vásár miatt csak a kisterem (a vörösterem) maradt, ezért oda egyenlőre csak a meghívott vendégek mehetnek be, akik fél 6 fele el is kezdtek szállingózni. De mondanom sem kell, a kiállításmegnyitóra érkező halandók száma egyre növekedett, kb. úgy, mint az én vérnyomásom, ami az egekbe volt, miután megtudtuk, hogy nem hogy nem mehetünk be a megnyitóra, de még csak nem is láthatjuk, hallhatjuk, mivel nem gondoskodtak sem kihangosításról, sem pedig kivetítésről. De a nagy díszteremben a 30 fő köszönte szépen jól volt az adventi vásárocskával. Nem őket bántom félreértés ne essék, de azért ilyen felelőtlenül szervezni meg egy eseményt, melyet hetek óta hirdettek… Azt még hozzá kell tennem, hogy nem csak én és baráti társaságom volt felháborodva, hanem az a közel 100 – 150 fő is, akik oda jöttek, hogy részt vegyenek a megnyitón. (Állítólag volt egy család, akik Kalocsáról érkeztek, de őket sem engedték bentebb.) Volt ott egy hölgy, aki lótott futott és próbálta a helyzetet menteni, de neki sem sikerült, aminek az lett a következménye, hogy többen szitkozódva elmentek, hol a kormányt, hol pedig a helyi városvezetést szidva. Egyébként azt nem értettük, hogy ennek a kormányhoz mi köze van, hiszen Dr. Kövér László elnök úr csak meghívott vendégként szerepelt, mint ahogy Farkas Sándor országgyűlési képviselő is.

Miután majd 2 óra hosszat várakoztunk és a sok érdeklődőből kb. 30-an maradtunk, vége lett az ünnepélyes megnyitónak, és már kezdtünk örülni, hogy akkor most mehetünk és megnézhetjük a kiállítást, DE NEM! Ugyanis még először a meghívottak megkoszorúzzák Tóth Sándor taxisofőr emlékére állított emlékfalat. Oké, gondoltuk az még kb. 10 perc…. kibírjuk! Majd itt jött a forró víz a nyakunkba, amikor is megindultunk befele és ott a múzeum dolgozói megállítottak, hogy jó lenne belépőt is fizetni! Miiiicsodaaaaaaaa?????????

Ez feltette az i-re a pontot… fogtuk magunkat és eljöttünk, nem kicsit elégedetlenkedve!!

Én nem tudom, hogy ez a szervezés kinek a műve, de sokat kell még tanulnia. Sikerül az emberek előtt az egészet úgy lejáratni,  hogy én a magam részéről nem is tudom egyáltalán meg fogom e tekinteni a kiállítást valaha, sőt megyek e egyáltalán a Koszta múzeumba valaha.

Mélységesen felháborít a város részéről a szervezés! Két városi intézmény a művelődés ház és a múzeum nem összedolgozása egy ekkora eseménynél, mondván „bocsi, de az adventi vásár mindig ott szokott lenni”. EMBER kb. 30-40 fő volt kíváncsi a vásárra!!! Az többet jelentett a városnak, mint az a közel 200 fő, akik szitkozódva elmentek a rossz szervezés miatt!!

Béla 2.0



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor