Vélemény

Szerencsés Károly: Harc az együttérzésért

Eszeveszett bolond világunkban harc folyik mindenért s mindennek az ellenkezőjéért, leginkább a dolgok kisajátításáért. Nagy küzdelem ez, már-már értelmetlen harc. Sokan tudják, miféle küzdelemről van szó, és kiábrándultak belőle, s ami rosszabb, már a szabadságból, demokráciából is. Mert mindennek az ellenkezője – csak a hatalomért, pénzért küzdve – éppen olyan értelmetlenné válik, mint maga a mindenség. Eszeveszett, értelmetlen körforgást látnak eszmék, emberek, pártok, érdekcsoportok között. Így éreznek, s már csak legyintenek: ebben nem vesznek részt. Visszavonulnak, el ettől a világtól, el a társadalomtól. Óvják, óvni szeretnék a lelki nyugalmukat. Csak egy baj van, hogy akkor előbb vagy utóbb a nyugodni képtelen, hamis falánkság jut érvényesüléshez, pénzhez, hatalomhoz, amely elhiteti, hogy az ő egyedüli jussa a dolgok intézése. És hogy egyedül ő alkalmas a vezetésre, legyen bár ordítóan dilettáns.

Ez nem fogja békén hagyni a passzivitásba vonult embereket, hanem „nevelni” akarja. Nevelni, ha kell, erőszakkal is. A hellének óta hányan felismerték már ezt, megírták, leleplezték! De úgy tűnik, az ember egyik legrosszabb tulajdonsága a feledékenység. Az elfáradás, a feltartott kéz, a menekülés. Megértem én. Hányszor írtam már hasonló érzéseimről. De nem lehet hagyni, nem lehet feladni. Ezen a világon a harmóniáért, a tiszta célokért, érzésekért meg kell küzdeni. Van, aki szerint csak magunkban kell megharcolni a harcot, megteremteni a harmóniát. Milyen jó is lenne nem tudomást venni a külvilágról. Lehetséges? Nem, inkább veszélyes naivitás.

Veszélyes, de létező. Lemondanánk már ezekről az átkozott háborúkról, békétlenségekről, de mindig újra feltámad a harc a lelkekért. A gondolatok, érzések kisajátításáért. Például az együttérzés kisajátításáért. Micsoda harc folyik ezért is. Az együttérzés egyben ítélet is a mai vásári világban. S ha ítélet, az már politikai hovatartozássá alakítható. Csak egy „átalakító” szoftver kell, vagy egy olyan kis alkatrész, amely a 110 voltból 220-at csinál. Csak be kell dugni. Ez most az egyik legkelendőbb portéka. Új COCOM-listán van, még csak kevesen ismerik és használják. Hiszen az együttérzés minden „jóérzésű” emberben ott lakik, bent, mélyen a szívében, lelkében. Ki ne érezne együtt a kilakoltatottakkal (kivéve, ha van még másik két luxusingatlanjuk), hajléktalanokkal, örményekkel, kurdokkal, a mészárlások elől menekülőkkel, földönfutókkal, önmagában a mélyszegénységben élőkkel, a betegekkel, ki ne akarna segíteni a szenvedő gyerekeken? (Az idegen államokba kényszerített és nap mint nap megalázott magyarsággal már bonyolultabb az együttérzés, ugye?) Az együttérzés-kommandó nem éri be a segítséggel, nyújtsa azt akár egy személy, akár egy állam. Nem. Neki ítélet kell! S az átalakító szoftver segítségével meg is nevezik a bűnösöket, s már zajong, üvölt is a tömeg, s persze szavaz is. Az együttérzéstranszfer ma az egyik legkelendőbb politikai portéka, gyártják már, s van, aki ingyen megkapja. (Ott semmi sincs ingyen.) S ezért sokan elfordulnak az együttérzéstől is. Pedig nem lehet, nem szabad. Ha emberekért lelkesedni érdemes még egyáltalán, az olyan emberekért lehet, akik úgy segítenek, állnak ki jogokért, az igazságért, hogy nem ácsolják a hamis célok trójai falovát. Csak egyszerűen segítenek.

Régóta folyik a harc a szavak értelmének kisajátításáért. Demokratikus, haladó, fejlődő. Újabban: környezettudatos, zöld, nyílt. S persze nemzeti, keresztény, konzervatív. Jobboldali, baloldali. Észre sem veszi a balga ember, hogyan válik a szóharcban az egyik dogmává, a másik szitokká. Hogyan válik az értelem a szavak túszává. Hogyan veszti el eredeti értelmét a szó, s válik üres bélyeggé, hamis zászlóvá. A legnagyobb baj az, hogy elsöprő többségünk szívesen kanalazna mindegyik bográcsból, de nem lehet. Nem engedik ezek a százszor is átkozott szóverőlegények, akik kisajátítják a szavak értelmét, kisajátítanák a gondolkodásunkat, szigorú medrekbe terelnék a lelkünket. Zöld gulyás, nyílt gulyás, nemzeti gulyás, konzervatív gulyás: egyenes sorokat! Ne keveredjenek! Szóheccek jegyében álljunk furcsa sorokba, szakadjunk el egymástól. Nem! De nem ám!

Nagyívű gondolat az együttérzés a Földünkkel. Ki ne akarná, hogy ne fuldokoljon, ne szennyezze halálra a szemét, a vegyszer, hogy minél nagyobb legyen a zöldterület, hogy az óceánok és a folyók tisztábbak legyenek? A gondolat nem mai keletű. De a hisztéria, ami körülvesz minket, igen. Mert nem segíteni akar, hanem kisajátítani. Aljas kis terv ez és veszélyes. Senki nem sajátíthatja ki a környezetvédelmet, mert az valójában embervédelem. Pedig éppen ezt látjuk. Politikai pártok alakulnak zöld zászló alatt, s a politikai hatalomért küzdenek. Mozgósítanak, rombolnak, erőszakoskodnak. Mi is lesz, ha hatalomra jutnak? Épp, mint a jakobinusok uralmakor vagy a kommunisták idején. Terror, ami egészen bizonyosan nem válik az emberiség javára, bármennyire is vannak igazolható tételei. Mert voltak az elődöknek is, de ezek kisajátítása törvényszerűen vezetett az erőszakhoz, s törvényszerűen tagadta meg magát a tételt is. Szabadság? Egyenlőség? Testvériség? Nyaktiló, ÁVO, 1956. Nem szabad engedni, hogy kisajátítsák a környezetvédelmet is, s ezzel egyúttal halálra is ítéljék. Csak tanultunk valamit a történelemből? A zöldávós  (csak véletlen egybeesés) hörgések már hallhatók. „Nagyon dühös vagyok!” Vannak, akik megriadnak, elvonulnak vagy azonosulnak. Talán félnek. Tényleg félelmetes, aminek szemtanúi vagyunk. De esik a hó, gyönyörű fehér takaró, s nem várom meg, míg ráfagy a járdára, ellapátolom időben, mélyeket szippantok a friss téli levegőből. A házamban kellemes meleg van – gázzal fűtök, s a homlokzaton ott leng a nemzeti zászló is: pedig nyílt vagyok és együttérző, útszóró sót sem használtam, s még mindig várom a választ, hogy vár-e az Isten?

Valahogyan a halál is mintha a kisajátítási szándékok céltáblájára került volna. Politikai pártok talán még nem, de élcelődő „művészek”, lelketlen filozófusok az istent már úgyis felelősségre vonták, s volt, aki meg is halatta. S végül is mindannyian meghalunk. Vagyis nem működik jól az egészségügy. Ez logikus. Én csak annyit mondhatok, hogy aki betegségből, halálból kovácsolna politikai tőkét, az a legrosszabb szélhámos. Tőlünk akarja elorozni a békességet. Kisajátítaná bajainkat, felhasználná önös céljaira, átalakítaná, pont, mint az együttérzés vagy a szavak esetében.

Mi okozza ezeket a kisajátítási mániákat? Valószínűleg a lelki nyugalom hiánya. Sokféle érzés zavarhatja meg a lelki nyugalmat. Hatalomvágy, irigység, gyűlölet. Így együtt, talpas, öblös nagy pohárban rettenetes koktél. Van, aki régóta kortyolgatja, van, aki mostanában többet is felhajthatott. De okozhatja félelem is, sőt valamiféle remény is. Az ókori bölcsek szerint a lelki nyugalom legfontosabb feltétele, hogy semmit ne tegyünk igazságtalanul. Seneca azt mondja, akik megpróbálják kisajátítani a szavakat, érzéseket, gondolatokat, azok nagyon nyugtalan életet élnek, képtelenek megfékezni magukat. „Pontosan annyira félnek, amennyire ártanak, sohasem könnyebbülnek meg.” Frappáns megjegyzésnek tűnik, de nem biztos, hogy kiállja az idő próbáját, főként, hogy Seneca a lelkiismeretben bízott, hogy ez gyötri meg az ártó nyugtalanságra hajlamosakat. Igaz, azt nem mondta, hogy ez a vesztüket is okozza, elég büntetésnek ítélte az örökös nyugtalanságot, lelkiismeret-furdalást.

Azóta mennyi idegesség, rángatózás, nyugtalanság gyötörte meg az emberiséget! Mennyi hatalomvágy, kapzsiság, irigység, mennyi gyűlölet. Belegondolni is szörnyű. De nem felesleges. Minél többen találják meg lelki nyugalmukat, annál boldogabb, erősebb az ország, a nemzet. Ez az igazi harc: tegyen érte állam, egyház, művész, tudós, szülő, tanár, orvos, politikus, minden ember a maga helyén. A lelki nyugalom a legfontosabb összetevője, hogy történelmi traumáinkat végre feldolgozzuk, s a jövő tekintetében kikeveredjünk az álmegoldások labirintusából.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kovács András: Mi a teendő Győr után?

cs3_admin

Menczer Tamás: Megkérem Gyurcsány Ferencet és pártját, hogy ne hazudjon a koronavírussal kapcsolatban!

cs3_admin

Apáti Bence: Magyar György börtönbiznisze

cs3_admin

Novák Katalin: Szerte a világban példaként hivatkoznak ránk

cs3_admin

Forgács István: Gyöngyöspata – ki vállalja a holnap felelősségét?

cs3_admin

Üzenet mindenkinek, aki nem állt meg segíteni Gesztesin!

cs3_admin

Trombitás Kristóf: A Don-kanyar emlékezete

cs3_admin

Máthé Áron: Don-kanyar: ami mögötte volt, és ami utána van

cs3_admin

Heincz Barnabás: Így sodorta a katasztrófa szélére a zöld baloldal Ausztráliát

tk_arpad

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább