Belföld

Már lehet pályázni az új gyakornoki programra

Colleagues developing software together in office

Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

    A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében induló pályázat keretösszege 10 milliárd forint – tette hozzá az államtitkár.
    Elmondta, hogy az új program az ifjúsági garancia rendszer részeként valósul meg, hasonlóan a korábbi, Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhíváshoz.
    A korábbi pályázat tapasztalatai alapján az új program egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását, a támogatás aktív és hatékony felhasználását – emelte ki az államtitkár.
    Az Új gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára gyakornokok (legfeljebb 6 fő) foglalkoztatásához, valamint a vállalati gyakornoki kapcsolattartói (két fő gyakornokonként maximum 1 fő) tevékenység ellátásához hat hónapon keresztül. Lehetőséget teremt továbbá megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a munkavégzés segítésével foglalkozó személy (1 fő) foglalkozatására is – részletezte Rákossy Balázs.
    A felhívás biztosítja a gyakornoki munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítását is, amelynek költségei egyszerűsített költségelszámolás keretében a gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó személyi jellegű ráfordításainak 40 százalékáig elszámolhatóak. A program kerete mintegy 2700 gyakornok foglalkoztatásához biztosít támogatást – ismertette az államtitkár.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vargáék szerint nincs mit ünnepelni augusztus 20-án

cs3_szerk2

Szent István királyra emlékezve ünnepli születésnapját a keresztény Magyarország

cs3_szerk2

Kapu Tibor hazatért Magyarországra

cs3_szerk2

Napos, meleg idővel kezdődik a hét, majd eső és többfokos lehűlés érkezik

cs3_szerk2

Hogyan őrizze meg mentális egészségét?

cs3_szerk2

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Ismét országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe, még a belterületi égetés is tilos

cs3_szerk2

Donald Trump Orbán Viktor véleményét kérte ki az orosz-ukrán háború kapcsán

cs3_szerk2

Orbán Balázs: olyan vezetés kell az országnak, amely a békét, biztonságot, gazdasági fejlődését meg tudja tartani

cs3_szerk2