Belföld

További 20 milliárd forint jut a falvaknak

A kormány újabb pályázati körről döntött a Magyar falu program keretében, így további 20 milliárd forint jut a falvaknak – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten.

Gyopáros Alpár kifejtette: a Magyar falu program végrehajtása rendkívül jól halad, így annak a célnak a teljesítése is, hogy a kistelepülések népességmegtartó erejét növeljék az életminőség javításával.
    Megjegyezte: 2887 olyan település van az országban, amelynek lélekszáma nem éri el az 5 ezret.
    A kormánybiztos szerint jól halad a program minden szegmense, így a falusi csok, az állami utak felújítását célzó program és a helyi életminőséget javító intézkedések végrehajtása. Közölte: a kistelepüléseken egyházi és önkormányzati közösségi tereket újíthattak fel, orvosi rendelőket építhettek, orvosi eszközöket szerezhettek be, továbbá sportparkokat létesíthettek.
    Gyopáros Alpár kiemelte: a most bejelentett 20 milliárd forintból önkormányzati utakat újíthatnak fel, önkormányzati járdákat építhetnek, újíthatnak fel, óvodákat építhetnek, bővíthetnek, újíthatnak fel, közterületek karbantartását célzó eszközöket szerezhetnek be, valamint orvosi szolgálati házakat építhetnek. Orvosi szolgálati házak létesülhetnek olyan településeken elsősorban, ahol tartósan betöltetetlen a háziorvosi praxis – tette hozzá.
    A kormánybiztos közölte: ebben a körben 1349 nyertes pályázatot hirdetnek ki, így az idén 3500 fölé emelkedik a nyertes pályázatok száma. E pályázatok kétezer település között oszlanak meg, így az érintett települések 70 százaléka nyert már a programban – mondta.
    Gyopáros Alpár kitért rá: idén még 8 pályázaton hirdetnek nyerteseket.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Politico: Semmilyen megállapodás nem született az uniós források kifizetéséről

cs3-szerkeszto

A Családi büszkeség menetével válaszol a Pride-ra a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto