Vélemény

Bevándorláspárti felvonulás Brüsszelben

Nem elég az eddigi támogatás a bevándorlók segítésére, még több pénz kell.

A kötelező betelepítési kvótáról, a bevándorlók jogairól tartottak ma konferenciát az európai zöldek és az S&D szocialista párt szervezésében Brüsszelben. A téma a bevándorló családok egyesítése és a „menekültjogok” érvényesítése volt. A meghívottak között zöldpárti és szocialista képviselők, szakértők és egyes NGO-k képviselői voltak jelen, hogy megvitassák, miért szükséges a kvóta bevezetése, illetve miért van szükség még több pénzbeli támogatásra Brüsszeltől.

Claude Moraes szocialista képviselő már a köszöntőbeszédében hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy törődjünk a bevándorlók jogaival, hiszen krízishelyzetről van szó. Fontos tiszta vizet önteni a pohárba, bizonyos szervezetek és médiumok ugyanis igazságtalanul démonizálják azokat a civil szervezeteket, melyek segíteni akarnak a bevándorlóknak.

A menekültjogokból diplomázott Stephanie Pope, a Refugee Rights Europe képviselője szerint a kulcskérdés az: lesz-e változás az unióban a menekültkérdést illetően? A mostani stratégia nem elég, kvóta nélkül nem megy. A bevándorlók segítségét szolgáló krízishelyzetekre pedig kell egy kidolgozott stratégia, erre viszont költeni kell, a mostani források nem bizonyultak elegendőnek.

A konferencián elhangzott: az egyik fő feladat a családok egyesítéséhez szükséges jogok megerősítése és az ehhez szükséges határidők kitolása. Ehhez viszont szükség van az uniós támogatások mellett az NGO-k pénzügyi segítségére is azon egyszerű oknál fogva, hogy a jogi eljárásokat bizony ki kell fizetni.

Líbia konkrét példáját hozták fel, ami bár extrém eset, de jól mutatja, hogy az EU-s források tudnak segíteni is, bár nem elegek. Több száz menedékhelyet hoztak létre az országon belül, de az erőszak annyira elhatalmasodott a térségben, hogy az emberek kitelepítése elengedhetetlen és nem tűr halasztást. A líbiaiak esetére rácsatlakozva részletezték az olasz határ közeli élményeket. Ezek szerint az olasz határokon embertelen körülményekkel kell szembenézniük az illegális bevándorlóknak, amikor illegálisan lépik át a határt. Az illegális határátlépés közben ugyanis sokan megsérülnek, meghalnak, de a legkevesebb, hogy rossz higiéniás körülményeket kell megtapasztalniuk. Konkrét esetekről is beszámoltak, például rendőri bántalmazásokról, az étel-ital megvonásáról. A konferencia résztvevői szerint nagyon nem fair, hogy akik már egyszer kikerültek a rossz körülmények közül, azoknak újabb hasonló körülményekkel kell szembesülniük a táborokban. A képviselők ezekkel az erőszakos esetekkel magyarázzák azt, hogy a migránsok végül is illegális módszerekhez nyúlnak, ami a határátlépést illeti: félnek attól, ami a táborokban esetlegesen várhatja őket, ezért ebből és minden más legális lehetőségből inkább nem kérnek.

A képviselők szerint az illegális bevándorlók jogai az illegális határátlépés közben sérülnek és ez rossz: ezt meg kell akadályozni! Mármint a jogok sérülését.

Az ember ilyenkor várja, hogy valaki felpattan, elkiáltja magát: április bolondja! De nem: ez a kőkemény liberális valóság. És ezután mondja valaki, hogy a bevándorlók támogatása, a Soros-féle NGO-k létezése és együttműködésük az embercsempészekkel, valamint a kötelező kvóta „csak” a Fidesz találmánya… Hús-vér valóság ez, Brüsszel hétköznapjai.

Az eredeti cikket itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor